Az MSZP szerint „kamu és a hazug” a Jobbik európai béruniót célzó kampánya.


Fotó: MTI, archív, illusztráció

Ujhelyi István, az ellenzéki párt alelnöke sajtótájékoztatón azt mondta: a kampány szakmailag „kamu és bugyuta”, politikailag pedig „förtelmesen demagóg és hazug”.
    
A szocialista európai parlamenti képviselő közölte, a béreket nem az Európai Unió határozza meg, így az európai polgári kezdeményezésnek – az aláírások összegyűjtése esetén – sem lesz következménye. 
    
A magyarországi béreket – amelyeket fel kell zárkóztatni a nyugati bérekhez – egy jó magyarországi kormányzás emelheti meg – tette hozzá.
    
Ujhelyi István azt mondta, a Jobbik politikusainak cáfolata ellenére az ellenzéki párt akciójának tartja, hogy a béruniós polgári kezdeményezést hirdető plakátok lepték el az utcákat.
    
Szerinte egészen elképesztő pálfordulás történt a Jobbikban, hiszen néhány éve még a Jobbik alelnöke (Novák Előd) uniós zászlót égetett azon a rendezvényen, amelyen Vona Gábor pártelnök arról beszélt, népszavazáson kell dönteni az uniós kilépésről. Hozzátette: „zászlóégetőkből, de illiberálisokból sem lesznek európai demokraták”.
    
Az MSZP alelnöke szerint a Fidesz és a Jobbik „kéz a kézben” akarja kivezetni Magyarországot az EU-ból. Európa Orbánnak és Vonának csak a haszonszerzésre kell – mondta.
    
Ujhelyi István közölte, Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csatlakozott ahhoz az európai baloldali kezdeményezéshez, amelynek célja a szociális Európa megteremtése. Ez egy olyan társadalmi igazságosságot szolgáló program, amely tisztességes munkakörülményeket, tisztességes minimálbér-szabályozást akar, lakhatási támogatást biztosítana európai uniós forrásból és jóval több pénzt juttatna a szociális intézményrendszerek fenntartására – összegezte.
    
Kérdésre elmondta, tudomása szerint összegyűlt a szükséges számú képviselői aláírás a rendkívüli parlamenti üléshez, amelyet a felsőoktatási törvény és a devizahitelesek kilakoltatása ügyében kezdeményeztek.

(MTI)