Molnár Zsolt az MSZP Facebook-oldalán közvetített, a fővárosi Dózsa György út egyik kereszteződésében tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta, a néhány éve az ezen a helyszínen történt halálos baleset is rámutatott, a járművezetés veszélyes üzem.

Hirdetés

Hozzátette: sokan nem tesznek eleget a bíróság, a hatóságok döntésének és jogosítvány nélkül vezetnek.

Az ellenzéki politikus közölte, a hatályos szabályozás szerint mindössze szabálysértést követ el az, aki jogosítvány nélkül vagy visszavont vezetői engedéllyel ül autóba.

Molnár Zsolt szerint nagyobb lesz a visszatartó erő, ha az általa az Országgyűlésnek benyújtott büntető törvénykönyvi módosítással szabálysértés helyett bűncselekménynek nyilvánítják az engedély nélküli járművezetést.

Korábban írtuk


Megjegyezte, törvényjavaslata nemcsak az autós, hanem a vízi, légi vagy vasúti közlekedésre is vonatkozik.

Idén szeptemberben született ítélet a 2017-es Dózsa György úti, két halálos áldozattal járó baleset ügyében. A bíróság első fokon négy év fogházra ítélte és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől az egyik vádlottat, M. Richárdot, akit októberben a volán mögött kaptak el a rendőrök. M. Richárd ellen szabálysértési eljárás indult.

Az élet a tét!

Molnár Zsolt: Az élet a tét!

Posted by MSZP on Tuesday, November 3, 2020