Hirdetés

Müller Cecília jelentős előrelépésnek nevezte az AstraZeneca és Szputnyik V vakcina magyarországi engedélyezését.

Úgy fogalmazott: fontos, hogy felgyorsítsák a védőoltások beadását, mert csak így lehet a jelenlegi, kedvezőbb hazai járványügyi helyzetet fenntartani.

Hozzátette, hogy az eddig érkezett oltóanyag nem elegendő mennyiség, hiszen az öt alkalommal érkezett Pfizer és az egyszer érkezett Moderna vakcina 165 ezer ember oltását teszi lehetővé. Eddig 134 554 embert oltottak be, közülük 4030-an már megkapták a második dózist is.

A két új vakcinát csak azután adhatják be, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriuma minden gyártási tételt megvizsgált – jegyezte meg.

Az újonnan engedélyezett készítmények úgynevezett vektorvakcinák, vagyis az oltóanyagban ártalmatlanított, szaporodásra nem képes vírust használnak arra, hogy a tüskefehérje termelődéséért felelős „üzenetet” eljuttassa a szervezetbe, kiváltva így az immunválaszt – ismertette.

Müller Cecília közölte azt is: egy információs alapcsomagot állítottak össze a háziorvosoknak, ebben minden – a védőoltásokkal kapcsolatos – ismeretet összefoglaltak. Erre azért van szükség, mert számítanak a háziorvosokra is 89 éven felüliek oltásánál. Hozzátette: reméli, hogy minden háziorvos megkapta már legalább a védőoltás első dózisát.

Az országos tisztifőorvos bejelentette azt is, hogy NNK laboratóriumában sikerült a vírus angol mutációjánál sejttenyésztést végezni, ami azért jelentős előrelépés, mert ez segíthet a magyar vakcina fejlesztésében is.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kutatások szerint a jelenlegi védőoltások hatásosak a vírusmutációkkal szemben.

Az oltási reakciókról szólva elmondta, ez eddigi tapasztalatok jók, komoly mellékhatásról nem érkezett bejelentés.

Korábban írtuk

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt szerdán 145 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese a sajtótájékoztatón.

Kiss Róbert alezredes elmondta: a védelmi intézkedésekről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta már 20 618 rendőri fellépés történt szabálytalan maszkviselés miatt.

A maszkviseléssel kapcsolatos szerdai intézkedések közül 127 a tízezernél több lakosú települések önkormányzati rendeleteiben meghatározott kötelezettségek be nem tartása miatt történt: 27 embert figyelmeztettek, 46 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki és 54 feljelentést tettek a rendőrök.

Emellett tömegközlekedési eszközökön és megállóhelyeken négy emberrel, üzletekben és bevásárlóközpontokban 14 emberrel szemben léptek fel szerdán a rendőrök a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – tette hozzá Kiss Róbert.

A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 751 rendőri intézkedésre volt szükség. Ezek közül 201 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 550 esetben pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.

Közölte: szerdán a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 273 ember ellen intézkedtek a rendőrök. A november 4-étől hatályos kijárási korlátozás, majd az azt november 11-étől felváltó kijárási tilalom alatt már 27 645 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek szabályszegővel szemben – mondta.

Szerdán is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 46 esetben léptek fel. Az átutazókat szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 10 098-szor intézkedtek.

Szerdán 8962 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket, és 2297 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el. Jelenleg 19 932-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 1862-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.