Művészetek Völgye – Kiosztották a néprajzi filmfesztivál díjait
Ismertetése szerint a zene és tánc kategóriában a Domokos János és Magyar n. Attila rendezte Fotográfiák című film lett az első. A migráció (elvándorlás) kategória győztese a Sebek című film, amelynek rendezője Tóth Artin. Az új vizuális nyelv kategóriában a Barlang című filmet tartották a legjobbnak, rendezője Szederkényi Júlia.
A portré kategóriában a Naprúl napra, hónaprúl hónapra című film nyert, rendezője Kabai László. Az elbeszélt történelem kategória első helyezettje a Játék a tér című film lett, Pelsőczy Petra rendezésében. A hatodik kategória – nemzedékek együttélése – győztese pedig a Jajgatán című film, amelyet Sós Mária rendezett.
A győztes filmek rendezőit értéktárggyal jutalmazták, az egyes kategóriákban különdíjjal elismert filmek alkotói pedig oklevelet kaptak a zsűritől.
Számomra különösen örvendetes volt a zene és tánc kategóriában a népzenei filmek, az elhangzó népdalok gazdagsága és tartalmassága – mondta Sebő Ferenc zenetörténész, népzenei előadó, a zsűri elnöke a díjkiosztót követően az MTI-nek. Hozzátette: örül annak is, hogy az elbeszélő történelem kategóriában új filmterméssel ismerkedhettek meg; nem történészek beszélnek a történelemről, hanem azok az úgynevezett „egyszerű emberek”, akik átéltek egy-egy történelmi korszakot. Létező műfaj ez, csak most a néprajzi filmszemlén is megjelent – jegyezte meg a zsűrielnök.
Elmondta: azok kedvéért hozták létre az új vizuális nyelv kategóriát, akik „valami újítást vittek bele a képi nyelvezetbe, kiléptek a sablonokból”. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy ő maga a „tartalom híve”. Mint mondta: ha tartalmilag nívós, sokatmondó a film, akkor még a rendezésbeli, képi megjelenítési hibákat is hajlandó megbocsátani.
A zsűri elnöke szerint gazdag a néprajzi filmtermésünk – a fesztiválon az utóbbi öt év java volt látható -, s ez biztató tendencia. A filmszemle kezdeményezése hiánypótló volt, ugyanis a hazai dokumentumfilmes kultúrából hiányzik a hagyományos életvilágokat, életmódokat bemutató néprajzi filmek nyilvánossága – mondta Sebő Ferenc.
Közlése szerint a díjnyertes filmeket várhatóan 2011 őszén tekintheti meg a fővárosi közönség.
(MTI)