Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjáró sorozat nyíradonyi fórumán 2022. december 1-jén
Hirdetés

Nagy István a Mondjunk nemet a szankciókra! elnevezésű országjárás keretében tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón azt mondta, a szankciók nem az agresszornak, nem az orosz félnek fájnak, hanem nekünk, európai polgároknak.

„Ha azt nézzük, személyes életünkben milyen áldozatokat kell hozni, hogy az európai gazdaságot milyen hátrányos helyzetbe hozzák ezek a szankciók, valóban mondhatjuk, hogy elhibázottak” – mondta a tárcavezető.

Mindenkit arra kért, vegyen részt az országos konzultációban, mert „minden egyes vélemény számít, erőt ad ahhoz, hogy azt a küzdelmet amely a békéhez vezet, sikeresen meg tudjuk vívni”.

Úgy fogalmazott: mi nem akartuk ezt a háborút, az életünk mégis gyökeresen megváltozott miatta. A magyar kormány érzékeli, hogy a családoknak áldozatot kell hozniuk, érzékeli a belső bizonytalanságot, ezért – csakúgy, mint a családokban ilyen esetben – „le kell ülnünk és meg kell beszélnünk a dolgainkat”.

„Európában egyedül Magyarországon kérdezzük meg az emberek véleményét” – jelezte, hozzátéve: az emberek válaszokat akarnak, az emberek biztonságot akarnak. Nagy István kiemelte: Magyarországnak alapvető érdeke, hogy ez a háború minél hamarabb befejeződjön. „Alapvető érdekünk, hogy tűzszünet legyen, hogy tárgyaljanak, hogy béke legyen” – fűzte hozzá.

Azért tartják az országban a fórumokat is, hogy az emberek hangját meghallva annyi erőt tudjanak gyűjteni, amivel el tudják érni, hogy Európa vezetői közösen emeljék fel a hangjukat a háború folytatása ellen, és akarják a tűzszünetet, a tárgyalást és a békét.

Az agrárminiszter a konzultáció hatását kétségbe vonóknak is üzenve azt mondta, eddig minden ilyen véleménykérésnek – a migrációs kérdőívnek, vagy a genderkérdőívnek – komoly hatása volt. Ezért kérte a lakosságtól, a nyíradonyi emberektől, mondják el az álláspontjukat, mert „minden vélemény erőt ad a küzdelemhez, amely a békéhez vezethet”.

Korábban írtuk