Fotó: T. Szántó György/Demokrata
Hirdetés

A miniszter arra emlékeztetett, hogy hiába tiltakozott 11 európai uniós tagállam, köztük hazánk is Frans Timmermansnál, az Európai Bizottság ügyvezető alelnökénél a közös stratégia elkészítése és szemléletmódja ellen, a nyilvánosságra hozott dokumentum érdemben nem vette figyelembe a kritikákat. Nagy István kiemelte, tagadhatatlan az erdők szerepe a biodiverzitás védelmében és a klímaváltozás elleni harcban. Ezért hazánk számára prioritás a fával borított területek gyarapítása és a meglévő erdőterületek megőrzése. „Elutasítjuk azonban, hogy a fejünk fölött átnyúlva, a gazdálkodók és a társadalom érdekeit figyelmen kívül hagyva olyan egyoldalú megközelítést tartalmazó stratégiákat alkossanak, amelyek hazánkban ötszázezer erdőtulajdonost és több tízezer gazdálkodót lehetetlenít el” – hangsúlyozta a miniszter.

Kifejtette: a stratégia kiegyensúlyozatlansága mellett a bizottság túlterjeszkedik az uniós szerződésekben biztosított hatáskörén és a tagállami kompetenciába tartozó erdészeti politika markáns, központi szabályozását tervezi. A dokumentum teljesen figyelmen kívül hagyja, és nem épít az egyes tagországokban az erdők kezelésével és fenntartásával kapcsolatosan elért eddigi szakmai eredményekre. Konkrét elképzelések megfogalmazása és a források meghatározása nélkül nagy teret szentel például a 3 milliárd fa elültetését célzó bizottsági kampánynak, de meg sem említi a vidékfejlesztés keretében több évtizede zajló és a jövőben is megvalósuló sikeres európai erdőtelepítési programokat – tette hozzá a tárcavezető.

Nagy István úgy fogalmazott: „hiszünk abban, hogy az erdőkkel kapcsolatban csak a fenntarthatóság védelmi, gazdasági és társadalmi szempontjainak együttes figyelembevételével lehet jó döntéseket hozni. Komoly hibát követ el az, aki ezek közül bármelyik elhagyásával egyetlen szempontrendszernek tervezi alárendelni ennek a fontos természeti erőforrásunknak a kezelését”. A miniszter szerint senki nem gondolhatja komolyan, hogy az erdők megőrzéséhez a gazdálkodók tönkretételét jelentő diktátumokon keresztül vezet az út – olvasható az AM közleményében.

Korábban írtuk