Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Kifejtette: korábban a közösségi elvárás csak az volt, hogy a nő egy bizonyos kor után legyen feleség és anya. Mostanra több lett az elvárás.

A kutató rámutatott arra, hogy a „jó anya” szerep nagy kihívás, komoly dilemma elé állítja a nőket. Manapság egyre több magazin is foglalkozik azzal a témával, hogyan lehet valaki tökéletes anya.

Hozzátette: a mostani 30-as, 40-es szülők nagyon maximalisták. Az anyák „nagyon sok súlyt tesznek magukra”, vagy társadalmi elvárásból, vagy saját maximalizmusuk miatt. Ez nagyon sok energiát vesz el – hangsúlyozta a kutató, aki szerint emiatt nem csak egy napra, hanem több napra is szükség lenne egy évben, amikor odafigyelnek az anyákra.

Korábban írtuk