Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

Gyopáros Alpár azt mondta: amikor ezt a pályázatot kiírták, a koronavírus-járvány még nem jelent meg, a jelenlegi helyzetben azonban elmondható, hogy „nagyon jó ütemben jött a segítség a kormányzattól”, mert olyan létfontosságú és korszerű eszközöket tudtak beszerezni az önkormányzatok és a praxisok, mint lélegeztetőballonok, tesztek, defibrillátorok, EKG-k, és több településen az informatikai háttér is megújult.

Hozzátette, hogy orvosi eszközökre idén is lehet majd pályázni, a pályázati felület a napokban nyílik meg.

A kormánybiztos kitért arra is, hogy a Magyar falu program keretében 15 pályázatot írtak ki tavaly, és csaknem hatvanmilliárd forint értékben mintegy 5300 nyertes pályázatot hirdettek. Ezek között szerepelt a falugondnoki hálózat megerősítése.

Azt látják – folytatta Gyopáros Alpár -, hogy a falvakban nagy jelentősége van a falugondnoki szolgálatnak, amely jellemzően szociális típusú feladatokat végez. Egyebek mellett segít a közétkeztetésben, az orvosi receptek kiváltásában, az idősek szállításában és a bevásárlásban.

Ez a tevékenység most még inkább felértékelődik – mondta.

Tavaly kormányzati döntés született arról, hogy bővítik a hálózatot és már nem csak a hatszáz, hanem a nyolcszáznál kevesebb lakosú települések is pályázhattak falubuszok beszerzésére, emelték továbbá a falugondnoki hálózat normatíváját is, évi 2,5 millióról 4,2 millió forintra.

Hozzátette, hogy a jövőben különös gondot fordítanak a képzésre és tovább bővítik a hálózatot, az ezernél kevesebb lakosú települések is csatlakozhatnak a programhoz.

Tavaly 339 település szerzett be falubuszokat, ebből 180 olyan település volt, ahol idén január 1-je előtt nem működött falugondnoki szolgálat.

Gyopáros Alpár kiemelte azt is, hogy a Magyar falu program tavaly sikeresen zárult minden szegmensben, várakozáson felüli igénylés érkezett a falusi csokra és elindult a falusi útalap is, amelynek keretében mintegy ötvenmilliárd forintért több mint négyszáz kilométeren újultak meg állami kezelésben lévő, alacsonyabb rendű utak. Mindkét program folytatódik idén is – tette hozzá.

Szabóné Kovács Alice polgármester elmondta, hogy a rendelőbe bútorokat és orvosi eszközöket szereztek be, egyebek mellett EKG-t, defibrillátort, vércukormérőket, számítógépet és nyomtatót.