Fotó: MTI/Vasvári Tamás
A Pécsi Tudományegyetem orvostanhallgatója koronavírusteszthez mintát vesz egy nőtől a szociális alapszolgáltatásban és a család- és gyermekjóléti szolgáltatásban dolgozókat tesztelésén a Székesfehérvári Járási Hivatal épületében 2021. január 17-én.
Hirdetés

A hétvégi ingyenes tesztelésben a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók vehetnek részt, így többek között falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális munkát végzők, hajléktalanellátásban dolgozók, gyermekvédelemben dolgozók. A szűrést, amelyre csaknem 47 ezer embernek biztosítanak lehetőséget, a kormányhivatalok szervezik 127 helyszínen. A mintákat egyetemi hallgatók veszik le.

A székesfehérvári járási központból bejelentkező tudósító arról beszélt, hogy Fejér megyében még hat helyszínen zajlik a csoportos tesztelés, a bejelentkezetteket – szombathoz hasonlóan – 8-16 óra között várják. A tesztelés lehetőségével valamennyi, a szektorban dolgozó élhet, és sokan jelentkeztek is rá. A tudósítónak a tesztelésen részt vevők arról beszéltek, az általuk ellátottak, kollégáik és szertetteik iránt érzett felelősség miatt szeretnék teszteltetni magukat, hogy negatív teszt birtokában vághassanak neki a jövő heti munkájuknak.

Az esztergomi járási hivatalból jelentkező tudósító arról számolt be, a járási hivatalon kívül még öt helyszínen elérhető az ingyenes teszt, amelyre Komárom-Esztergom megyében 1500-an jogosultak. Elmondta, többen is azt hangsúlyozták, hogy fontosnak tartják a rendszeres tesztelést, és várják, hogy számukra is elérhető legyen az oltás.

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal tatabányai épületében nyilatkozó Kancz Csaba kormánymegbízott pedig arról beszélt, a tesztek nagy részét már szombaton elvégezték, és vasárnap is várják azokat, akik erre a napra regisztráltak. Hozzátette: az elmúlt másfél napban 180 tesztet végeztek el.

Korábban írtuk

A Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetből jelentkező tudósító arról tájékoztatott, hogy Hajdú-Bihar megyében hat településen zajlik az ingyenes tesztelés. Az intézmény igazgatója, Papp Csaba pedig a műsorfolyamban arról beszélt, napi 200 tesztelőre számítanak, és azokat is letesztelik, akik valamilyen ok miatt nem tudtak regisztrálni.

A Somogy megyei kormánymegbízott, Neszményi Zsolt a műsorban ismertette, hogy a megyében hat helyszínen végzik a tesztelést, amit védőnők, egészségügyi végzettségű dolgozók végeznek, az adminisztrációt pedig a kormányhivatal munkatársai csinálják. A kormánymegbízott elmondása szerint Somogy megyében 1300-an dolgoznak a szociális és gyermekvédelmi alapellátásban, és sokan élnek a tesztelés lehetőségével.