Hirdetés

Hiszékeny Dezső (MSZP) a kormánypárti képviselőknek címezve szavait azt mondta, nincs elég pénz a nagyravágyásukhoz, most hiányoznak csak igazán a választások előtt elosztogatott milliárdok. Szerinte a kormány jól láthatóan keresi a pénzt, ezt mutatja az extraprofitadó.

Úgy folytatta, nincs pénz az önkormányzatoknál, azokat kifosztották, a bevételeiket elvonták, és a kis- és közepes vállalkozásoknál sincs, mert azok most jöttek le a lélegeztetőgépről.

A szocialista politikus azt mondta, a pénz ott van, ahol urizálnak, ahonnan a mulatozás hallatszik. Maguk felől hallom – tette hozzá, azt sürgetve: fizessenek a gazdagok. Szerinte hónapok óta „kormányzati dáridózás” zajlik: pénzeső, álláseső, poszteső. Most kell szerénynek lenni, ebben mutassanak példát – tette hozzá.

Hiszékeny Dezső felszólalásában azt üzente Nagy Márton miniszternek a RyanAir vezérigazgatója minősíthetetlen nyilatkozata kapcsán, jó, rendben, akkor ő a fél ország nevében bocsánatot kér tőle.

Korábban írtuk

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint a képviselő elfelejtette, hogy háború van a szomszéd országban, ami kihat az egész világra. A világban áremelkedés is van, nem az Orbán-kormány okozta a magas inflációt, hanem a háború és más gazdasági tényezők – részletezte. Kitért arra is, hogy energiaválság is van, amit az EU rosszul kezel.

Az államtitkár azt mondta, ezeket a tényezőket figyelembe véve kell nézni a 2023-as költségvetést, amelynek célja, hogy a munkahelyek, a családok, a rezsicsökkentés megvédése. Kijelentette: a kormány döntései a magyar családok érdekeit nem sértik. Szólt arról is, hogy az önkormányzatok 2021-ben jelentős többletet termeltek, tehát nem elvonás történt, hanem többletük van az iparűzési adóból.