A washingtoni Kongresszus által az amerikai adófizetők pénzéből finanszírozott Szabad Európa Rádió online felületén az MSZP egykori kommunikációs igazgatója, Kerényi György január 30-án arról cikkezett, hogy a dollárbaloldalhoz a pénz nagyrészt Soros György amerikai milliárdostól érkezhetett – ismerteti a portál.

Hirdetés

Kerényi egész konkrétan ezt írta: 2022-ben a politikai eliten kívülről érkező Márki-Zay Péter nemcsak előválasztási győzelmével robbantott, hanem a csúnyán elbukott választás után azzal is, hogy nyilvánosságra hozta: mozgalma majdnem kétmilliárd forintot kapott a kampány idején, ráadásul Amerikából. Bejelentését mégsem nevezhetjük kísérletnek a politikai kampány transzparenssé tételére.

A pénz valós forrását továbbra sem árulja el senki

A Bajnai Gordon által leszervezett pénz valós forrását továbbra sem árulja el senki (bár a neve a támogatásról szóló megbeszéléseken sem került elő, de mindenki tényként kezeli, hogy nagyrészt a Bajnaival jó kapcsolatban lévő Soros Györgytől érkezett), a pártok versengésében felhasznált támogatás egy civil szervezethez jött.

Az Origo emlékeztet, a magyarországi dollárbaloldal korábban folyamatosan azt hazudta, hogy amerikai magyar állampolgárok mikroadományaiból származnak a külföldi bevételeik, most azonban kiderült, hogy ez nem igaz, ahogy azt sejteni lehetett: a pénz nagyrészt Soros Györgytől érkezett.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában már utalt arra, hogy az amerikai milliárdos pénzelheti a magyarországi dollárbaloldalt.

Példátlan baloldali kampányfinanszírozási botrány

A rendszerváltás óta példátlan baloldali kampányfinanszírozási botrány 2022 nyarán robbant ki, amikor Márki-Zay Péter, a baloldal bukott kormányfőjelöltje egy interjúban elárulta, hogy az Egyesült Államokból kapott pénzt kampányra a baloldal. Összefoglalva, eddig arról volt szó, hogy az Amerikai Egyesült Államokban közvetlenül a választások előtt alapított Action for Democracy (AfD) nevű szervezet, amelyet Karácsony Gergely volt várospolitikai főtanácsadója, egyben Bajnai Gordon korábbi tanácsadója, Korányi Dávid vezet, 1,86 milliárd forintot utalt át a Márki-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalomnak (MMM), amely a pénz nagy részét, mintegy 1,4 milliárd forintot továbbadott a Bajnai-közeli érdekeltségbe tartozó Datadatnak.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága elé terjesztett szakszolgálati jelentés arra jutott, hogy ez a cégcsoport emellett közvetlenül is kapott közel 148 milliót az amerikai székhelyű NGO-tól, sőt arra is fény derült, hogy az AfD szintén közvetlen finanszírozással támogatta, mégpedig egymilliárd forinttal, az Oraculum 2020 nevű céget, amely a szocialista-közeli Ezalényeg.hu működtetőjeként ismert, ám ez utóbbi az összeg felét szintén továbbadta a DatAdatnak.

Mindez azt jelenti, hogy a Márki-Zay részéről véletlenül bevallott 1,8 milliárdon felül még 1,2 milliárdot juttattak a tengerentúlról a magyarországi baloldalnak, egészen pontosan annak a Demokratikus Koalíció- és Bajnai-közeli digitális technológusainak és kampányszerveinek.

2023. január 25-én mindezek mellett a titkosítás alól feloldott iratokból az is kiderült, hogy a Korányi-féle Action for Democracy által folyósított összeg nagyjából 160 millió forinttal magasabb az eddig nyilvános utalások szaldójánál.

Négymilliárd forintnál is többet kaphatott a dollárbaloldal

Az ezen amerikai szervezettől kapott végösszeg tehát 3,174 milliárd forint, amelynek 58 százalékát Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma kapta meg, amely saját bevallása szerint a pénz egy részét 2023 elején is költötte.

Az is kiolvasható a parlamenti bizottság számára készült második részjelentésből, hogy egy másik fontos baloldali kampányszervezet, az Oraculum 2020 Kft. 2021 szeptembere és 2022 februárja között egy titokzatos svájci alapítványtól 887 millió forintot kapott.

A magyarországi dollárbaloldal összesen tehát 4 milliárd forintnál is többet kaphatott külföldről.

Az Origo cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk