Beszámolójuk alapján az idei termés egy része kisebb, beltartalmában pedig gyengébb lett a kívánatosnál a vízhiány miatt, ami a jövő évi kilátásokat is befolyásolhatja. A szárazság ugyanis hátráltatja a virágrügyek fejlődését, ezért nem zárható ki az ismételt terméscsökkenés. Hozzátették, hogy az időjárási szélsőségek felértékelik a gyümölcstermesztési kutatások és az öntözés jelentőségét. Szilvát termeszteni nem mindig könnyű, mert nehezebb körülmények között tudni kell, mennyi vízzel és milyen tápanyagokkal lehet segíteni a fejlődését.

Hirdetés

Az alma és a meggy után a szilva a harmadik legnagyobb mennyiségben szedhető gyümölcs Magyarországon, ahol a körülbelül 3 ezer fajtából 25 található meg. Majdnem 7 ezer hektáron terem, túlnyomórészt Bács-Kiskun, Pest és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. A szilva csúcsidénye augusztus végén kezdődik, ekkor indul az ipari feldolgozása is – írták.

A NAK kiemelte, hogy a szilva nemcsak könnyen elérhető, de értékes táplálék is.

Korábban írtuk