A közigazgatási és területfejlesztési miniszter kiemelte: az országjárás során a KDNP vezető politikusai találkoznak a párttagsággal és az érdeklődőkkel. Hozzátette, hogy a KDNP a hétköznapi emberek pártjaként „igyekszik odavinni a politikát, ahol az születik, vagyis a helyi közösségekbe.”

Hirdetés

Mint mondta, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium vezetésével elindított programok megvalósítását széleskörű konzultációk előzték meg. Ilyen volt a januárban indított Versenyképes Járások program, illetve a napokban elfogadott önazonosság védelméről szóló törvény is.

Mind a két konzultációsorozat révén több mint kétezer érintettel tárgyaltak, hiszen a KDNP célja az, hogy széles körben bevonja a résztvevőket a döntéshozatalba – tette hozzá.

A konzultáció célja az, hogy megtudják, mi érdeki a helyben élőket és „milyen Magyarországot képzelnek el” az emberek, hogy aztán ezt a célt szolgálhassák

– húzta alá.

Korábban írtuk

Ovádi Péter, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a KDNP erős képviseletét a térségben, fontosnak nevezte a párt szerepvállalását a városban.

Mint mondta, a KDNP a teremtésvédelem területén is sokat tesz, és ebben komoly partnerre lel a pártban, mint állatvédelemért felelős kormánybiztos.

Simicskó István, a KDNP parlamenti frakciójának vezetője méltatta Veszprém vármegye értékeit felidézve, hogy a közelmúltban a Hungarikum Bizottsági ülésen megszavazták a Badacsonyi Kéknyelűt, mint hungarikumot.

Hangsúlyozta a KDNP emberközpontú politikát folytat, azaz igyekszenek megismerni és érvényesíteni az emberek elképzeléseit a politikában.

Szavai szerint jövő kedden szavaz majd a parlament a kereskedelmi törvény módosításáról. Ennek lényege, főleg az idősebb korosztály igényeit figyelembe véve az, hogy minden boltban legyen lehetőség arra, hogy pénztárosnál fizessen a vásárló, ne csupán automaták álljanak rendelkezésre.

Latorcai Csaba, a KDNP ügyvezető alelnöke deklarált célnak nevezte, hogy az egyéni problémákat felkarolják és megoldást keressenek ezekre.

Az országjárás eredményeként született változtatások közül példaként említette azt a törekvést, ami azt célozza, hogy legyen lehetőség a hosszabb időn át tartó törlesztésre. Mint mondta, ezáltal kevésbé lesz megterhelő a kiadás az érintett családi költségvetés számára.

Fontos célnak nevezte, hogy 2030-ra Magyarország az Európai Unió öt legélhetőbb országának egyike legyen.