– Az MSZP internetes oldalán van egy szavazás, hogy a látogatóknak mi a véleményük a konzultációs testület által készített és a választókhoz eljuttatott kérdőívekről. Beszélgetésünkig 75 százalék szavazott úgy, hogy jónak tartja az ötletet. Meglepi ez az eredmény?

– Nem lep meg. Hiszen magam azért vállaltam ezt a felkérést is, mert látom, hogy az emberek igénylik a velük való törődést, elvárják és jól esik nekik, ha megszólítják őket, ha elmondhatják véleményüket. És mivel a politika elszakadt a választóktól, a civil kezdeményezéseknek van nagy jelentőségük. A politika manipulálható tömegnek tartja az embereket, akikre azért van szükség, hogy valakiket hatalomba juttassanak. Ma Magyarországon az emberek négyévenként elmennek szavazni, jól vagy rosszul döntenek, s ezek után sokan azt hiszik, nincs is más dolguk, mert az állam, a kormány mindent megtesz helyettük. A felnőtt demokráciákban ez nem így van. Ott még az is elképzelhető, hogy ha az emberek elégedetlenek, akkor akár le is válthatják a választott képviselőket. Ilyen nálunk nincs, részben azért, mert az elmúlt ötven-száz évben lelki meghasonlásokon ment keresztül ez az ország. Ennek az időszaknak a sokkját a mai napig sem sikerült kiheverni, hiányzik az a művelt, polgárosodott réteg, amely a sorsa irányítását a saját kezébe akarja és tudja is venni. Ehhez társul még az a magatartásforma is, amit a globalizált világban megpróbálnak beleverni az emberekbe: az élet a mérhetetlen önzés, az anyagi javak megszerzéséért folytatott kíméletlen harc. Ma az egyik legnagyobb problémánk az erkölcsi hanyatlás. Ennek megnyilvánulásai a bizalom összeomlása, a növekvő bűnözés és a kimerült társadalmi tőke. Ez utóbbin elsősorban a családok szétbomlása, az összetartó közösségek széthullása, a társaságok, szövetségek kohéziós hálózatának és erőinek eltűnése, a társadalmi szabályok megsértésének tudomásulvétele és az azokkal való együttélés értendő. Mindezek vezetnek el az euro-atlanti individualizmushoz, a féktelen egoizmushoz egyik oldalon, illetve a magányhoz és a tökéletes bizalomvesztéshez a másikon. Ezt a magyar társadalmat csak közérthető kérdésekkel lehet megszólítani, s meggyőzni arról, hogy a politika nem önmagáért van, és nem elegendő, ha csupán az országgyűlési és önkormányzati választásokon mennek el szavazni az emberek. A testületnek az az igazi feladata, hogy hitelesen megszólítsa a választókat és visszaadja közéleti aktivitásukat. Azért nem lepett meg az előbb említett eredmény, mert azt látom, az emberek valóban várnak arra, hogy megszólítsák őket.

– Anélkül, hogy megkérdőjeleznénk a testület létjogosultságát – egyelőre elég távolinak tűnik az az idő, amikor egy olyan ember, aki 2002-ben az MSZP-re szavazott, elmegy az Orbán Viktor által életre hívott konzultációs testület rendezvényére. Ön ezt másképp látja?

– Azért látom másként, mert ez nem politikai testület, még akkor sem, ha kötődik megálmodójához, Orbán Viktorhoz. Egyetlen célunk, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket saját problémáikról, amelyből összeállhat az ország 2005. évi helyzete. A klasszikus katonai stratégiában Clausewitz volt az, aki megfogalmazta, hogy a stratégiához helyzetelemzés kell, a helyzetelemzés értékeléséből kell a célt meghatározni, s ezután következik a megvalósítási stratégia. Ezt a gondolatot a testület munkájában is használni lehet. Kell egy helyzetelemzés – sokan tudjuk, hogy mi a baj az egészségügyben, a felsőoktatásban, az államapparátus működésében, de ez nem áll össze egyetlen, nagy mintából vett véleménnyé. A kérdőívekből és más konzultációs lehetőségekből tudni fogjuk, hogy például ezekről a kérdésekről mit gondol a magyar társadalom. Ebből tehát elkészíthetjük a helyzetelemzést. Ezt követően pedig a vélemények ismeretében azt is meg kell válaszolnunk, hogy ma az emberek milyen célt, célokat szeretnének elérni. Sajnos, ahogy annak idején Ady megfogalmazta, kompország vagyunk, célok nélkül, és ez a helyzet még az elmúlt 15 esztendőben is csak romlott. De ha néhány közös cél felé tudjuk mozgósítani a társadalmat, akkor csodákra lehetünk képesek. Miután a helyzetelemzésen és a célmeghatározáson is túl vagyunk, a konzultációs testület munkája tulajdonképpen véget ér – azt mondhatjuk a politikusoknak, hogy aki a legjobb megvalósítási stratégiát készíti, azé a jövő.

– Ha egy személyben kérnék helyzetelemzésre és célmeghatározásra az egészségügyben, mit mondana?

– Nehéz erre röviden válaszolni. A probléma az, hogy az egészségügyet a politika hajlamos az egészségpolitikusok játékterévé degradálni. Holott itt sokkal többről van szó. Az egészségügy az adott népesség egészségi állapotáért a világon mindenütt csak maximum 20 százalékban felel. A magyar emberek egészségi állapotáért is sokkal inkább a szocio-ökonómiai és a szocio-kulturális környezet, műveltségük a felelős. Említhetném a szokásokat, a szocializálódást – azt, hogy az emberek rájöjjenek például arra, hogy az egészségük megőrzése érdekében sportolniuk, mozogniuk kell, s egy életkor után szűrővizsgálatokra is el kell járni. Tudniuk kell, hogy milyen az egészséges táplálkozás, s ami több ennél, eszerint kell élniük, hogy a kövérség és a dohányzás évekkel rövidíti meg életüket, a kábítószerről nem is beszélve. Addig, amíg a társadalom, a kormányzat nem döbben rá, hogy itt nem egyszerűen az egészségügyi tárca dolgáról van szó, hanem sokkal többről, a magyar egészségügyben mindig gond lesz. Az csak a technikai alap, hogy mennyi pénzt tudunk fordítani az egészségügyre, milyen elvek alapján fogjuk az egészségügy átszervezését véghezvinni. A probléma az, hogy az egészségügy átalakítása nagy, nemzeti konszenzust igényelne, pártok felett álló konszenzust, és ennek a levezénylése, megvalósítása több ágazat, illetve tárca parlamenti cikluson túlnyúló, együttes feladata volna. Ha valaki 2006-ban neki kezdene, akkor 2010-re nagyjából ott tartana, hogy az eredményei még nem látszanának, a fájdalmas lépései azonban már igen. Valószínűleg tehát ebbe ezért nem mer igazán komolyan belekezdeni senki. És még valami: eddig mindenki arról beszélt, hogyan lehet a belső forrásokat jobban kihasználni. Nem ez a fő kérdés, ez csak a probléma elkendőzése. Az egészségügyi konszolidációnál – csakúgy, mint annak idején a bankoknál – állami többletforrásokra lenne szükség. A huszonnegyedik órában vagyunk, már csak azért is, mert az Európai Unióban szakemberhiány van – Németországban például 12-14 ezer orvosra és 20-30 ezer szakápolóra lenne szükség. Teljesen evidens, hogy ők a hasonló kultúrkörű országokból akarják a hiányt pótolni. Rá kellene döbbenni az egészségügyi vezetőknek, hogy ez komoly elszívóerőt jelent, amikor hazánkban is orvoshiány van. 1200-1500 orvosnak kellene kijönnie évente az orvosi egyetemekről, ezzel szemben mostanában 850-880-an végeznek egy-egy évfolyamon. Sajnos már nem csupán néhány területen van orvoshiány, hanem az egykori sztárszakmákban is, mert nem vonzó ez a pálya. Sokkal több hallgatóra egyébként nem is lenne kapacitása az egyetemeknek, mert a túlélésük érdekében pénzért német és angol nyelven külföldi, és a későbbiekben külföldön is dolgozó orvosokat kell képezniük. Ha tehát valaki azt mondaná, hogy ezentúl dupla ennyi pénzt adok, tessék kétszer ennyi orvostanhallgatót felvenni, akkor sem lenne erre hely, mert a német és angol nyelvű képzésen részt vevők hat évig még lekötik a kapacitásokat. Szóval drámai az egészségügy közeljövője.

– Miért nem vonzó az orvosi pálya? Mert egy orvos mégiscsak megbecsült embernek számít…

– Vagy inkább számított. Továbbra is azt mondom, hogy a magyar orvosok szakértelmével nincs baj, a Semmelweis egyetemen szerzett diploma nem véletlenül elfogadott az Európai Uniótól az Egyesült Államokig. Ahol problémát látok, az a morális hozzáállás, s ez szerintem nem is csoda. Nézzünk meg az állami kórházakat, ahol sok helyen elavultak az eszközök, hullik a vakolat. Nem lehet nagy öröm így dolgozni. De magyarázatként említhetném azt is, hogy egy orvostanhallgató ugyan 24-25 évesen végez, de csak 30-31 évesen nyúlhat úgy beteghez, hogy minden felelősség az övé. Ennyi idősen, ha egy közgazdász vagy egy menedzser nem futott be, akkor sikertelen pályáról beszélnek. Teljesen logikus, hogy egy 28-29 éves orvos is szeretne lakást, gyereket, elmenni néha moziba, színházba. Nem biztos, hogy megteheti. És akkor még nem beszéltem a nővérekről…

– A konzultációs testület munkája közvetve segíthet az egészségügy rendbetételében?

– Segíthet. Ha ugyanis megfelelő számú válasz érkezik, és az emberek megfogalmazzák az elvárásaikat, akkor az komoly nyomást jelenthet a hatalom számára. Amennyiben az előbbi gondolatot vesszük alapul: a megvalósítási stratégia kidolgozása során nem lehet szembemenni mondjuk az állampolgárok 65-70-80 százalékának véleményével.

– Milyen visszajelzéseket kapott a testület működéséről?

– Úgy érzem, hogy az emberek megértették, hogy miért alakultunk meg, s nagyon remélem, hogy ez a visszaküldött kérdőívek számából is látszik majd. A beszélgetésünk elején is mondtam, mennyire fontosnak tartom, hogy „felnőjön” a demokráciánk, s ne legyen manipulálható. Nem vagyok annyira naiv, hogy azt higgyem, a mi munkánk majd mindent megváltoztat. Ám azért abban bízom, hogy a most érzékelhető csüggedtséget, fásultságot valamennyire sikerül feloldanunk, mert ez a manapság tapasztalható apátia hosszú távon veszélyes is lehet. Fiatal orvosként megdöbbentő élményem volt, amikor egy fiatal nő állapotának romlását majd halálát voltam kénytelen végignézni, aki egy banális betegségben szenvedett. Az történt ugyanis, hogy egy tragikus balesetben elvesztette a gyermekeit és meghalt a férje is, ezért úgy érezte, hogy nincs értelme az életének. Hiába volt az orvosi jó szándék, hiába kapta a gyógyszereket, meghalt, mert feladta a harcot. A magyar történelemben sokszor voltunk reménytelen helyzetben: sokan már a nemzethalált vizionálták. Mégis mindent túléltünk. Talán a Gondviselés segített. Én nem azt mondom, hogy ez az ország már feladta, és mindenki úgy gondolkozik, hogy neki minden mindegy, csak sör legyen meg virsli. De nem is szabad megvárnunk, hogy eljussunk idáig! Amennyiben látszik a cél, akkor csodákra leszünk képesek. Ha pedig meglesz a szándék és sikerül mozgósítani a társadalmat a fontos ügyekben, akkor meggyógyul ez az ország. Akkor a Gondviselés is segít.