Fotó: MTI/Máthé Zoltán
Hirdetés

A program első körében 13 kerület pályázott eredményesen, és így 181 földutat, 41-42 kilométer hosszúságban látnak el szilárd burkolattal. A két legnagyobb támogatást a XVIII. és a XXI. kerület kapta – közölte Tarlós István, hozzátéve, a program a fideszes kerületi polgármesterek kezdeményezésére, az ő támogatásával, kormányzati finanszírozással indult el.

Elmondta, jelenleg Budapesten még mintegy 225 kilométernyi földút van, és a program első fázisában ennek húsz százalékát burkolják le. A támogatást elnyert 13 kerület közül négy ellenzéki vezetésű, vagyis majdnem minden ellenzéki kerület támogatást kapott – mutatott rá Tarlós István.

Közölte, a XVIII. kerületben hat kilométernyi földút kap szilárd burkolatot. Pestszentlőrinc-Pestszentimre önkormányzata sikeresen pályázott a kerületi földutak aszfaltozása érdekében. A Miniszterelnökség az év elején döntött arról, hogy a főváros XVIII. kerülete 1,1 milliárd forint támogatást kap a belterületi földutak burkolására.

A forrás felhasználásával várhatóan lehetőség nyílik több mint húsz utcányi úttest átalakítására, és a munkaterv keretében a változó szélességű útszakaszok kialakítása mellett a közvilágítást is kiépítik – mondta el a főpolgármester, megjegyezve, hogy Budapesten a XVIII. kerület rendelkezik a harmadik leghosszabb burkolatlan útszakasszal.

Beszélt arról is, hogy a program megvalósítása szoros összefüggésben van a fővárosi önkormányzat Budapest teljes körű csatornázását biztosító, előrehaladott fázisban levő projektjével. A főváros a közelmúltban 16 kerületben 238 kilométer csatornát épített, és ebből mintegy 90 kilométerrel a XVIII. kerület részesült. A kerületben a csatornaépítési programban érintett 41 kilométer útszakasz teljes felújításon esett át a főváros és a kerület összefogásával. Továbbá teljes szélességében felújították az Alacskai utat is, és elkészült a Gilice téri, valamint a Margó-Baross körforgalom.

Tarlós István közölte: a jövőbeni tervek között kiemelten szerepel az Üllői út XVIII. kerületi szakaszának felújítása, már előkészítés alatt, illetve terveztetési folyamatban van a Nagykőrösi út pestszentimrei szakaszának teljes körű felújítása, továbbá a nyár folyamán a Pestszentimre városközpontjában található Nemes utca is megújul.

Ughy Attila (Fidesz-KDNP) XVIII. kerületi polgármester kiemelte: a csaknem egy évtizede tartó példás és eredményes együttműködés újabb állomásához érkeztek, és az állam, a főváros és a kerületi önkormányzat közös munkájának köszönhető, hogy egyre nagyobb ütemben aszfaltozzák le a földutakat.

A kerületi lakásépítések ütemét a 2010 előtti időszakban nem sikerült hatékonyan követnie az infrastrukturális fejlesztéseknek. A már említett kormányzati, fővárosi és kerületi együttműködés „ezt a hiányosságot azonban ma már minden elemében rövidesen orvosolni fogja” – mondta.

Egy kerület fejlődési irányát alapjaiban határozza meg az úthálózatának minősége, ezért a lehetőségekhez mérten a költségvetések tervezésekor kiemelt figyelmet kapott az utakra fordítható források maximalizálása – hangsúlyozta Ughy Attila.

Elmondta azt is, az elmúlt öt évben több mint száz kilométer új járdát építettek a kerületben.

„Ma egy olyan együttműködésben zakatol Budapest, ahol a kormány és a főváros, valamint a kerületi önkormányzatok partnerként, egymást segítve, támogatva mindig megtalálják a megoldást a helyi problémákra” – fogalmazott Ughy Attila.

Közölte, a budapesti útépítési program a kerületben a Kappel Emília utcában kezdődött el. Reményeik szerint a programban elnyert 1,1 milliárdos forintos összeggel sikerült felszámolniuk a kerületben megmaradt földutak jelentős részét. A beruházás első ütemében 27 útszakasz kap majd aszfaltburkolatot körülbelül hat kilométer hosszan – mondta el Ughy Attila.

Kijelentette: azt ígérik, hogy a programhoz csatlakozva a következő ciklusban körülbelül 41 kilométernyi utat újítanak majd fel.

Tarlós István a 4-es és 6-os villamos pályaépítési munkálataival járó közlekedési helyzetre vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: ha a hetven tonnás Combino villamosokhoz nem alacsonyabb teherbírású pályákat építettek volna annak idején, akkor nem kellene a villamospályákat szakaszosan szinte évente felújítani. Azok az alépítmények, amelyek most készülnek, nem fognak újabb és újabb felújítására szorulni – közölte, megjegyezve, hogy télen ilyen munkák nem végezhetők.

A közbeszerzési törvényről szólva arról beszélt, kiharcolta egy munkacsoport felállítását a jogszabály átalakításának előkészítésére, hiszen a funkcióját kevésbé tölti be ez a törvény, ellenben például az időjárásfüggő munkák esetében bonyodalmat okoz.