Hirdetés

Porkoláb Gyöngyi, a Debreceni Hospice Ház Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta: ezen a napon évről évre több ezren mozdulnak meg, kicsik és nagyok egyaránt. A mozgalom egy évtizede néhány száz fővel indult és mára már többezres a rendszeres résztvevők száma.

Idén látássérültek, állami gondozásban nevelkedők, értelmileg, tanulásban akadályozottak, valamint készségfejlesztő iskolás fiatalok is részt vesznek a nagyerdei eseményen – tette hozzá.

Porkoláb Gyöngyi kiemelte, hogy Berettyóújfalutól Nyíradonyon át Püspökladányig több mint 50 óvoda, általános és középiskola, valamint az FAG Magyarország Ipari Kft. és a debreceni Déri Múzeum is részt vesz az idei futófesztiválon.

„Célunk, hogy egyre szélesebb társadalmi csoport számára legyen fontos az életvégi emberi méltóság kérdése, ismerjék fel, hogy nincsenek egyedül, van kihez, van hova fordulni. Sokszor az információhiány és az izoláltság a legnehezebb a betegek és a hozzátartozók számára” – mondta, megjegyezve: „ez a futás nem verseny, éppen ezért nincs nevezési díja sem, egy közös ügyet képvisel minden résztvevő, az emberi méltóság ügyét, amely alanyi jogon mindannyiunkat megillet”.

Porkoláb Gyöngyi felidézte, hogy két éve megnyitották a Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház 20 ágyas hospice-palliatív és terápiás osztályát, amely térítésmentesen biztosítja az életvégi elkísérést és ellátást.

„Alapítványunk több éve segíti a hospice szemlélet szélesebb körben való megismerését és azt, hogy elérhető legyen a betegek és hozzátartozóik számára, megfelelve a WHO által előírt számoknak” – fogalmazott a kuratórium elnöke.