Fotó: Alapjogokért Központ, Facebook
Hirdetés

Az ezer fő telefonos megkérdezésével készült, országosan reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a 2015-ben az ország déli részén felépített határzárat tízből nyolc választókorú magyar ma is támogatja.

Mindez az központ szerint azt jelenti, hogy a választókorúak közül körülbelül 6,5 millióan helyezkedtek a határkerítést támogató, az illegális bevándorlást pedig elutasító kormányzati álláspontra.

„Az illegális migráció elleni védekezés nem pusztán az afganisztáni fejlemények miatt aktuális, hanem mert a legfrissebb adatok szerint a déli határszakaszon 2021 első nyolc hónapjában 300 százalékkal több illegális bevándorlót tartóztattak fel a hatóságok, mint 2020 azonos időszakában” – írták, hozzátéve, hogy a határzárral történő védekezés társadalmi támogatottsága továbbra is vitán felül áll.

Fotó: Alapjogokért Központ, Facebook

A felmérés készítői szerint ezt igazolja, hogy csak tízből egy magyar foglalt el „billegő” álláspontot a kérdés kapcsán, és csupán a válaszadók 6 százaléka nyilatkozott úgy, hogy elutasítja a déli határra telepített kerítést.

Korábban írtuk

A közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy a magyarok szerint az elhibázott afganisztáni NATO-kivonulás miatt fokozódik majd az Európára nehezedő migrációs nyomás: a megkérdezettek 67 százaléka gondolta úgy, hogy a közép-ázsiai ország biztonsági helyzetének változása miatt növekedni fog a bevándorlás Európa határainál, míg 14,5 százalékuk szerint nem áll majd be jelentős változás az afganisztáni események ellenére sem. A válaszadók mindössze 5 százaléka mondta azt, hogy szerinte csökkenni fog a kontinens irányába történő migráció – közölte a felmérésre hivatkozva az Alapjogokért Központ.