Fotó: MTI (archív, illusztráció)
Hirdetés

A javaslatot előterjesztő Mihálik Edvin (Momentum), a Zöld város programért felelős tanácsnok kifejtette, a belvárosban mintegy négyszáz önkormányzati, állami intézmény – így a rendőrség, bíróság, ügyészség, kormányhivatal – számára fenntartott, ingyenesen használt parkolóhely van. Ezek megszüntetésével augusztustól húsz százalékkal nő a belvárosban igénybe vehető parkolók száma, így csökken a helyet kereső autósok okozta környezetterhelés is – mondta.

A közgyűlés döntött a parlamenti és önkormányzati képviselőknek, valamint díszpolgároknak biztosított ingyenes parkolás megszüntetéséről is. A befolyó többletbevételt a közösségi közlekedés fejlesztésére fordítják – közölte a tanácsnok.

Haág Zalán, a KDNP frakcióvezetője hangsúlyozta, a parkolás átalakítása nem oldja meg a város közlekedésszervezési problémáit. A politikus azt mondta, a lépés a Huszár Mátyás rakpart száz ingyenes parkolóhelyének megszüntetésével is jár, ami többletforgalmat generál a belvárosban.

Tápai Péter, a Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett arra, hogy a Gyulai Törvényszék másodfokon 1,35 és 2,5 millió forint pénzbüntetéssel sújtotta január 10-én az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében indult perben a vádlottakat, a Szegedi Közlekedési Kft. korábbi vezetőit, a város egykori címzetes főjegyzőjét, a korábbi alpolgármestert, valamint Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester kabinetfőnökét.

A törvényszék megállapította, hogy a vádlottak 2010 és 2012 között ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek úgy, hogy erre testületi felhatalmazásuk vagy más jogszabályi alapjuk lett volna. Olyanok is kaptak ingyenes parkolóbérletet, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az önkormányzattal. A 2008-ban és 2009-ben kiosztott bérletek ügyében indult eljárást elévülés miatt megszüntette első fokon a bíróság.

A fideszes politikus kezdeményezte, hogy gondoskodjanak az önkormányzatnak okozott 26 millió forintos kár megtérítéséről. A frakcióvezető egy ad hoc bizottság létrehozására tett indítványát, valamint a korábbi főjegyzőnek a Szegedi Vízmű Zrt. igazgatósági posztjáról történő visszahívásáról tett javaslatát nem vették napirendre.