A pécsi helyhatóság az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, az önkormányzat „nem él a kormánynak azzal az ajánlatával, amely a gyakorlatban a teljes víziközmű vagyon, a szolgáltató cég és a víziközmű-ellátással kapcsolatos alaptevékenység átadását jelenti az államnak”.

Hirdetés

Magyarázatképpen közölték: az önkormányzat stratégiai fontosságú értékként tekint a pécsi közösség víziközmű vagyonára, a víziközmű-szolgáltatásra, valamint a szolgáltatást végző cégre, a Tettye Forrásház Zrt.-re, továbbá „fontosnak tartja az önrendelkezést, azt, hogy a helyi közösségnek fontos ügyekben a települések maguk hozhassanak döntéseket”.

A kommünikében jelezték: a szaktárca ajánlata szerint amennyiben a helyhatóság augusztus 31-ig döntött volna az önkormányzati víziközmű tulajdon állam részére történő átruházásáról, a szolgáltató idei számviteli veszteségét az állam finanszírozta volna.

A közlemény szerint ugyanakkor kizárólag a víziközmű-szolgáltatás alaptevékenységét vette volna át az állam, a másodlagos tevékenységek, mint például az ivóvíz-kiszállítás, illetve a szippantott szennyvíz elszállítása és kezelése továbbra is önkormányzati feladat maradt volna.

„Pécs városa továbbra is inkább a korábban államosított javak újbóli önkormányzati tulajdonba adását szorgalmazza, semmint újabb vagyontárgyak, eszközök államosítását” – írták a közleményben, hozzáfűzve, hogy „az önrendelkezést és a hatékony helyi döntéshozatalt (…) a ma állami felügyelet alatt álló, de a helyi közösségeket szolgáló feladatok visszaadása, és azok finanszírozásának biztosítása szolgálná” – hívták fel a figyelmet a kommünikében.

A Fidesz önkormányzati képviselői közleményben reagáltak: szerintük a döntéssel újra óriási hibát követett el Pécs baloldali városvezetése, mert „rövidtávú pártpolitikai érdekek miatt kockára tették a pécsiek biztonságos vízellátását”.

Úgy fogalmaztak: a kormányzat garanciát vállalt volna a szolgáltató hosszú távú gyarapodására és a szakszerű vízellátásra, ennek ellenére az önkormányzat úgy döntött, hogy inkább „a pécsiek pénzéből pumpálnak milliárdokat a víziközmű cégbe” (…) és azokat a „baloldali pártérdekeket kiszolgáló” személyeket fizetik, akik „a Tettye Forrásházban kulcspozíciókat töltenek be érdemi munka nélkül”.

Leszögezték: a pécsi Fidesz mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a helyiek vízellátása biztos, szakértői kezekben legyen, „ahelyett, hogy egy szűk baloldali kör felelősségvállalás nélkül a zsebét tömje a pécsiek adó és vízdíj befizetéseiből” – olvasható a képviselőcsoport közleményében.

Korábban írtuk