Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz – jelentette be vasárnap Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Úgy vélte, a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot.

Hirdetés

Vannak olyan politikai események, sorsfordító cselekmények, amelyek alapvetően változtatják meg a közélet menetét. Ilyen volt 2006 ősze is, ráadásul nagyon sok hasonlóság volt felfedezhető az akkori történések és az 50 évvel korábbi magyar forradalom és szabadságharc között is

– erről beszélt ifj. Lomnici Zoltán az Origónak.

A Századvég jogi szakértője szerint az emberek emlékezetében a szemkilövetés, a jogtiprás és az államigazgatási, valamint gazdasági összeomlás Gyurcsány Ferenc személyében összekapcsolódott. Ráadásul azóta Karácsony Gergely személye is kapcsolódik ehhez az összeomláshoz. „Éppen ezért a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció egy jól érzékelhető, korábbi tapasztalatokra építő kezdeményezés, és ennek is köszönheti a sikerét. Bebizonyosodott, hogy az embereket igenis érdekli, hogy mi történt 2006 őszén Magyarországon, és az is, hogy milyen tetteket hajtott végre a rendszerváltás utáni legkorruptabb kormány” – vélekedett az alkotmányjogász.

A petíció sikere azt is cáfolja, hogy az emberek megbocsátottak volna Gyurcsánynak, nincs bocsánat, nincs pardon, és nincs feloldozás a bűnök alól

– hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán az Origónak. A szakértő arról is beszélt: a 2010-es bukását követően Gyurcsány Ferenc lett az egész baloldal vezetője, és most a visszatérésre készül. A Demokratikus Koalíció elnöke teljesen maga alá gyűrte a baloldali pártokat, amelyek az előválasztás komédiájával szeretnék rehabilitálni azt az embert, aki 2010 előtt a totális csőd szélére kormányozta Magyarországot.

A teljes cikk IDE KATTINTVA, az Origó portálján érhető el.

Korábban írtuk