Fotó: shutterstock, illusztráció. Készítette: Tinseltown
Hirdetés

A főpolgármester-helyettes az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben azt írta: Tarlós István és Scarlett Johansson jó hangulatban telt, félórás nyári találkozóján beszélgetett egymással a főpolgármesteri irodában, ahol a színésznő – ahogy közleményében maga írja – „megosztotta vele őszinte elismerését”.

„Egyetértve a színésznővel, mi sem politikai támogatásként értékeltük vagy használtuk fel a fentieket. Ilyen nyilatkozat sem a főpolgármestertől, sem más politikustól nem hangzott el. Ugyanakkor örültünk az elismerő szavaknak” – olvasható a kommünikében.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra hangsúlyozta: szeretnék biztosítani a színésznőt, hogy a demokráciát nem féltjük Magyarországon, továbbá mi is arra bíztatunk mindenkit, hogy lelkiismerete szerint szavazzon október 13-án.

A képek publikálásának időpontjáról egyébként a színésznőt képviselő filmgyártó cég döntött – jegyezte meg a főpolgármester-helyettes. Közölte azt is, nem tudják, hogy Scarlett Johansson milyen formában feltett kérdésre válaszolt a találkozóval kapcsolatban megjelent közleményében.

Az ügy előzménye, hogy a Bors szeptember 21-én írt arról, hogy az említett találkozón „a színésznő elismerően nyilatkozott arról, hogy a 30 éve a városvezetői pályán dolgozó Tarlós István kerületi polgármesterként 16 évig irányította a kerületet, 9 éve pedig a fővárost, most pedig újabb 5 éves ciklusért indul”.

A 24.hu hírportál hétfőn írt arról, hogy Scarlett Johansson közleményt juttatott el hozzájuk, amelyben úgy fogalmazott, „nyilvánvalóvá szeretném tenni: különféle médiabeszámolók ellenére nem fejeztem ki támogatásomat Tarlós István polgármesternek a közelgő önkormányzati választásokra. Ezzel szemben mindössze egy magánbeszélgetésben osztottam meg vele őszinte elismerésemet, ami Budapest vendégszeretetének, szépségének és bájának szólt. Kizárólag Budapest polgárai választhatják meg a következő főpolgármestert, és ez egy nagyon fontos választás. A szavazás egy hősi tett mindenhol, ahol veszélyben van a demokrácia. Arra biztatok minden budapesti polgárt, hogy legyen bátor, viselkedjen hősként, és szavazzon a lelkiismerete szerint.”