Hirdetés

A hajó 1455 utasa és a 802 fős személyzet közül senki sem fertőződött meg a vírussal. A Westerdam csütörtökön futott be Kampongszom kikötőjébe. A hajó a parttól távolabb horgonyzott le, és kambodzsai szakemberek mintát vettek azoktól, akik bármilyen tünetet mutattak, majd az egészségügyi minisztérium közölte, hogy senki sem hordozza a COVID-19 vírusát, ezért engedélyt adtak a fedélzeten lévőknek a kiszállásra. A partra szálló utasokat maga Hun Sen miniszterelnök köszöntötte a mólón.

A hajót üzemeltető amerikai cég, a Holland America Line tudatta, hogy az utasok elszállítására charterjáratokat szerveznek.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet Főigazgatója méltatta Kambodzsát, amiért „példát mutatott nemzetközi szolidaritásból”.

Nem fertőződtek meg koronavírussal a Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasai, a tesztek negatívak lettek – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-videójában csütörtökön.
Szijjártó Péter közölte: a negatív teszteket követően az utasok elhagyhatják a hajót. Ha a fedélzeten utazó három magyar állampolgár ezt igényli, a minisztérium segítséget nyújt hazajutásukban – tette hozzá.
Kitért arra, Ázsia több országa nem adott kikötési engedélyt a holland zászló alatt hajózó óceánjárónak, amelynek fedélzetén a három magyar állampolgár is tartózkodik. A Kambodzsában kikötő hajó tüneteket mutató utasain a helyi egészségügyi szervek elvégezték az összes tesztet, eredményük negatív lett.
A miniszter a Japánban karanténba zárt hajóról azt mondta, hogy az utasok közül egyre többen betegednek meg, a három magyar állampolgár azonban, aki a személyzet tagjaként tartózkodik a tengerjárón, nincs közöttük.
Már csak néhány nap van hátra a karantén feloldásáig – tette hozzá.
A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a koronavírus megjelenése miatt a Diamond Princess üdülőhajón, a vesztegzárat elvileg február 19-éig kell feloldaniuk.
A miniszter közölte: 186 magyar állampolgárról tudják, hogy Kínában van; 28-an az öt legveszélyeztetettebb tartományban tartózkodnak.
Szijjártó Péter azt mondta: velük is kapcsolatban állnak, mindenki jól van, segítséget egyelőre senki nem igényelt.