Fotó: shutterstock.com/23 estudio
Hirdetés

Miután Áder János köztársasági elnök kedden bejelentette, hogy a gyermekvédelmi népszavazás az országgyűlési választásokkal egy napon, április 3-án lesz, több, jellemzően a Soros György alapítványai által támogatott LMBTQ-, illetve „jogvédő” civil szervezet arra szólította fel szimpatizánsait, szavazzanak majd érvénytelenül a referendumon – például ikszeljék be az igen és a nem karikát is minden kérdésnél. Közleményükben a népszavazást gyűlöletkeltőnek, aljasnak, a nemi kisebbségeket kiközösítőnek nevezik, azt állítják, sérti az LMBTQ-emberek méltóságát.

Az érvénytelen szavazat szerintük a garancia arra, hogy „Magyarországon mindannyian biztonságban és egyenlőségben élhessünk”. A kormány által kezdeményezett népszavazást – amelyen, mint ismert, az iskolai LMBTQI-érzékenyítésről, a nemi átalakító kezelések gyermekek körében való népszerűsítéséről, valamint a nem megváltoztatását bemutató, illetve a szexuális médiatartalmak korlátozásával kapcsolatos kérdésekről nyilváníthatunk véleményt –, többek között a következő szervezetek akarják bojkottálni:

Amnesty International Magyarország, Budapest Pride, Háttér Társaság, Labrisz Leszbikus Egyesület, Magyar Aszexuális Közösség, Magyar Helsinki Bizottság, Magyar LMBT Szövetség, Ökotárs Alapítvány, Prizma Transznemű Közösség, Szivárványcsaládokért Alapítvány, Társaság a Szabadságjogokért, Transvanilla Transznemű Egyesület.

Közülük például a Háttér Társaság (korábbi nevén Háttér Társaság a Melegekért) – amely „Magyarország legnagyobb és legrégibb jelenleg is működő LMBTQI-szervezeteként” határozza meg magát – most éppen egy Chemsex című online konferenciát hirdet Facebook-oldalán elsősorban „szakemberek számára”, de nyilvános eseményként, amelyen bárki részt vehet, korhatári megkötés nélkül. A tájékoztató szerint a programot a drogliberalizációért, droglegalizációért küzdő Drogriporter szervezi.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Magyar Hírlap honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk