Hirdetés

A kormányfő – az ukrajnai háborúra utalva – úgy vélekedett: a baloldal „elvesztette a józan eszét”, és „holdkórosan beletámolyogna” egy kegyetlen, elhúzódó és véres háborúba. Szerinte a baloldal magyar katonát és magyar fegyvert akar küldeni a frontvonalba.

„Ezt nem fogjuk megengedni. Nem hagyjuk, hogy a baloldal belerángassa Magyarországot ebbe a háborúba. Nem hagyjuk, hogy a baloldal katonai célponttá tegye Magyarországot, célponttá tegye az itthoni és a kárpátaljai magyarokat”

– fogalmazott a miniszterelnök, aki a Parlament előtt felállított színpadon mondta el ünnepi beszédét a Békemenet résztvevői előtt.

Azt mondta, a magyarok jól tudják, „kik szokták bezsebelni az efféle háborúk hasznait”, de elég erősek vagyunk, és ellenállunk a baloldal és a mögöttük álló háborús bajkeverők terveinek.

Arról is beszélt, a legjobb pillanatban lett Magyarország köztársasági elnöke először nő. Idézte Novák Katalin megválasztott államfő gondolatát, miszerint a nők a békét akarják megnyerni, és nem a háborút. Ha véget akarunk vetni a háborúnak, ha azt akarjuk, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból, hallgatnunk kell az asszonyokra – mondta, hozzátéve, hogy a nők nem Kelet és Nyugat harcát látják, hanem ukrán és orosz édesanyát, árván maradt gyermekeket, lelőtt családfőket, fiúkat és apákat, a szankciók kényszerítő ereje helyett pedig nélkülözést. Az édesanyák tudják, hogy húsz év kell egy ember felneveléséhez, de húsz másodperc elég az elpusztításához – jegyezte meg.

Magyarországnak a háborúból ki kell maradnia

Leszögezte: Magyarországnak a háborúból ki kell maradnia, egyetlen magyar sem kerülhet az „ukrán üllő és az orosz pöröly közé”, ezért hazánk se katonát, se fegyvert nem fog küldeni a harcterekre.

Hangsúlyozta: a magunk érdekeit nekünk kell képviselnünk higgadtan és bátran, érdekünk pedig az, hogy „ne legyünk gyalogáldozat valaki más háborújában”. Úgy fogalmazott: Magyarország világok határán fekszik, errefelé a háborúkat nem értünk és nem a mi érdekünkben vívják, és akárki győz, mi rajtavesztünk. Közép-Európa csak egy sakktábla a világ nagyhatalmai számára, és Magyarország is csak egy bábú azon. Ha céljaik úgy kívánják, fel is áldoznak minket – tette hozzá.

Vannak országok, amelyek háborúval akarják elérni a céljaikat, de mi tudjuk, hogy az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni. Oroszország az orosz érdekeket nézi, Ukrajna pedig Ukrajnáét, de az Egyesült Államok és Brüsszel sem fog magyar fejjel gondolkodni, magyar szívvel érezni – jelentette ki. Emlékeztetett,

Ukrajnában, ahol kitört a háború, magyarok százezrei élnek, a katonáknak és rendőröknek pedig a déli határ mellett most már a keleti határunk biztonságát is fegyverrel kell garantálniuk.

Az ország minden idők legnagyobb humanitárius segélyprogramját működteti, közben pedig „itt dörömböl az ajtónkon a Nyugat-Európában már pusztító energiaválság”. Két évünk ráment, hogy végre legyőzzünk egy száz éve nem látott világjárványt. „S ha mindez nem lenne elég, itt van még nekünk a magyar baloldal is. A veszélyek korába léptünk. ”Most nincs helye a hibázásnak, nincs tere a kapkodásnak, és nem engedhetünk meg magunknak egyetlen rossz döntést sem„ – jelentette ki.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök a beszéde előtt a Kossuth téren rendezett állami díszünnepségen az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulóján, 2022. március 15-én

Hangsúlyozta azt is: a háborús veszély nem csökkenti, hanem növeli, sőt, ”az egekbe emeli„ a választás tétjét.

Aki a békére és a biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz

”Békepárti jobboldal vagy háborús baloldal? Építkezés vagy rombolás? Előre vagy hátra? Mi azt mondjuk, őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát. Aki a békére és a biztonságra szavaz, az a Fideszre szavaz„ – mondta. Kijelentette:

Magyarország segít a menekülteknek, de továbbra is elutasítja a migrációt.

Szerinte keresztény szívvel kell éreznünk, és magyar fejjel kell gondolkodnunk. ”Most mindenki láthatja a különbséget. A szomszédból harcok elől, összekapkodott csomagokkal és gyerekkel menekülő rémült nők, és a több ezer kilométerről érkező, határunkat megostromló migránsok között„ – mondta.

Orbán Viktor a teret és a környező utcákat megtöltő hallgatóságát arra emlékeztette: ”143 napja, október 23-án találkoztunk legutóbb„, és ”akkor azért jöttünk össze, hogy megüzenjük az ismét kormánykerék mögé vágyakozó baloldalnak, hogy nem oda Buda, sőt most már, ha jól látom az esélyeket, nem oda Pest sem„.

Közölte: ”megüzentük, nem hagyjuk, hogy visszarántsák hazánkat a baloldali rémálomba, ahonnan 12 éve kimentettük„, és ”nem engedjük, hogy ismét csődbe vigyék Magyarországot„. Magyarországnak előre kell mennie és nem hátra, és ”mi itt a jobboldalon nem vagyunk jámbor lúzerek, akik megijednek a baloldal mögött álló, mégoly befolyásos nemzetközi médiától, a brüsszeli bürokratáktól vagy a mégoly gazdag Soros Györgyöktől„ – fogalmazott. Hozzátette: ”megüzentük, hogy harcolni fogunk„.

Úgy vélte, jól is harcoltak, ”erőnk és esélyeink napról napra nőnek„. Azt mondta, nem is emlékszik, ”mikor álltak utoljára ilyen jól a csillagok 19 nappal a választás előtt„.

A miniszterelnök, a Fidesz elnöke azt mondta megmutatták az erejüket, és ez meghozta az eredményt: ”ellenfeleink a legmélyebb tanácstalanság állapotában és a szétesés határán billegnek„. ”Az üstökösnek hitt miniszterelnök-jelöltjük mára csak egy földbe csapódott, kihűlt kődarab.„ Megjegyezte: együtt sóhajt az ország, ”micsoda szerencse, hogy most nem ezeknek a kezében van Magyarország kormányrúdja„.

Kitért arra: ”végső kétségbeesésükben„ idehívták Donald Tuskot is Lengyelországból, ”idehozták azt a lengyelt, akit otthon is szégyellnek, aki először szétverte a saját pártját Lengyelországban, aztán szétverte az Európai Néppártot Brüsszelben„.

Legyen béke, szabadság és egyetértés

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy régi szokása a magyaroknak, hogy amikor az ország sorsa fordul, összegyűlnek, tanácskoznak és közösen döntenek, hogyan kerülhetik el a bajt, és merre vegyék az irányt. Így van ma itt együtt Magyarország a nemzet főterén, és ”komoly dolgokról kell beszélnünk„, háborúról és békéről, a haza üdvéről és a fenyegető veszélyekről – fűzte hozzá.

Kiemelte: legyen béke, szabadság és egyetértés – így mondták 1848-ban a márciusi ifjak -, és mindehhez ugyanarra a dologra van szükség: erőre.

A kormányfő úgy látja, ”gyenge nép nem kap békét, legfeljebb megkegyelmeznek neki, gyenge nemzetnek nem jár a szabadság, legfeljebb hamis gulyás a barakkjába, gyenge nép nem tud tető alá hozni semmilyen egyetértést, legfeljebb beletörődhet a sorsába„. A béke, a szabadság és az egyetértés az erős népek jutalma, övék a jólét, az önbizalom, a biztonság és a nyugodt élet – jelentette ki. Hozzátette: ”a szél mindig az erősek vitorláját dagasztja„, az ő hajójuk mindig révbe ér, őket kedveli a szerencse, és ők mindig a talpukra esnek. Hangsúlyozta:

”erős országot akarunk, amely ugyan a természet törvényei szerint nem szakadhat ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog, nem enged más bolygók vonzásának, és nem engedi, hogy idegen népek érdekei jelöljék ki a röppályáját.„

Ehhez tekintélyt parancsoló erő kell, és ”ezt az erőt gyűjtjük, ezt az erős Magyarországot építjük évről évre, ezt tesszük 12 éve„ – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Orbán Viktor kifejtette: ezért támogatják a családokat, ”ezért hoztunk létre egymillió új munkahelyet, ezért adóztattuk meg a multikat, csökkentettük a rezsit, és ezért küldtük haza az IMF-et„. ”Nem térített el bennünket se árvíz, se migráció, se világjárvány, és azt akarjuk, hogy ne térítsen el ettől se a háború, se a baloldal április 3-án„ – hangoztatta.

A miniszterelnök elmondta: ”15 milliónyian vagyunk a világban„, és ”nálunk hatalmasabb országok látókörében élünk„. De ez nem ok a kishitűségre, sem a félelemre, és végképp nem ok az önfeladásra, mert az erő nem csak izom kérdése – közölte. Hozzátette: egy országnak legelőször is a lelkében kell erősnek lennie.

A magyar név megint szép lesz, méltó régi, nagy híréhez, mert a világ csak azokat tiszteli, akiknek van merszük és erejük, hogy kiálljanak magukért – fogalmazott.

2010-ben a leggyengébb volt az ország

Szólt arról, hogy 2010-ben, a kormány átvételekor a leggyengébb volt az ország, ”de mi megfogadtuk, hogy eltántoríthatatlanok leszünk, és bízni fogunk a közös akaratban. Mind kiálltunk Magyarországért„ – hangsúlyozta, hozzátéve: soha nem adjuk fel.

Nem hajlongunk, nem kushadunk, és nem rejtjük véka alá a véleményünket akkor sem, ha ez nem tetszik másoknak. ”Nem vágyunk arra, hogy mindenki szeressen bennünket, mert ez lehetetlen, és nekünk sem tetszik mindenki„ – fogalmazott Orbán Viktor.

Kijelentette azt is, hogy kétszázezerrel több gyermek született, mint ha a baloldal maradt volna kormányon, aki dolgozni akar, annak jut munka, van nemzeti alkotmányunk, egymillióval több új állampolgárunk és mind a 15 millió magyarnak van anyaországa. ”Egy ország, egy a haza és egy a nemzet„ – mondta. Hangsúlyozta azt is:

végre van belevaló külpolitikája az országnak, amely képes lezárni a határokat a migránsok előtt, lesz ütőképes hadsereg, világszínvonalú hadiipar.

Orbán Viktor hallgatóságát arra figyelmeztette: a jelenlegi helyzetben Magyarországnak olyan kormányra van szüksége, amelyet nem érhet meglepetés. Kiemelte: most minden eshetőségre készen kell állni, ezért az országnak olyan kormány kell, ”amelyik nem most merészkedik ki először a nyílt vízre„. Ez most nem az ”amatőrök órája„, ”nem a dilettánsok ideje„ – mondta. Úgy fogalmazott: ”mi nem vagyunk kezdők, és éppen elégszer láttunk már karón varjút„.

Ráadásul sokan vagyunk, erősek és egységesek, ezért meg fogjuk nyerni a népszavazást is, amellyel megállítjuk a ”nyugati világon végigsöprő genderőrületet„ Magyarország határainál – jelentette ki.

A választást meg kell nyerni

A kormányfő, a Fidesz elnöke hangsúlyozta azt is: a választást meg kell és meg is fogják nyerni, és akkor béke, biztonság és nyugalom lesz Magyarországon. Orbán Viktor azt mondta, Magyarországra nagy veszélyek leselkednek, és nagy veszély ellen a nagy győzelem a legjobb orvosság. Hozzátette: minden esélyük meg is van a ”nagy győzelemre„, feltéve, hogy a választásokig hátralevő tizenkilenc napban mindenki elvégzi a munka rá eső részét.

Orbán Viktor arra kérte hallgatóságát, a kampány hajrájában tegyenek rá ”még egy lapáttal„.

”Tizenkilenc nap menetelés vár ránk, és a végén, április 3-án megvívunk velük. Induljunk hát, és nyerjük meg életünk legfontosabb csatáját! Adjuk meg nekik, ami jár, és védjük meg Magyarországot!„

– hangoztatta. ”Magasba a zászlókat, fel győzelemre, a Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!„ – zárta ünnepi beszédét Orbán Viktor.

Korábban írtuk