Fotó: MTI/Mónus Márton
Hirdetés

Az Európai Egyesült Államok létrehozása mellett érvelő Dobrev Klára azt mondta, Magyarország számára nincs más út, csak az, hogy egy erős európai közösség egyenrangú polgára legyen.

A politikus, aki beszédében nagy hangsúlyt helyezett a DK európai minimálbérről, családi pótlékról és minimálnyugdíjról szóló ígéreteire, leszögezte, hogy az Európai Egyesült Államok gazdagabb Magyarországot jelent.

Az elkövetkezendő években a világ nagy kihívásaira, mint például a klímaváltozásra, a globalizáció okozta szegénységre, vagy a nemzetközi terrorizmusra csak közösen, európai összefogással lehet válaszolni – mondta.

Az Európai Egyesült Államok nem lopná el a magyarok pénzét a közbeszerzéseken, nem lopná el a fél Balaton-partot, nem venné el a gazdák földjeit, hogy azokon oligarchák nyerészkedjenek, nem rabolná el a budai Várat – mondta.

Az Orbán-kormányt bírálva arról beszélt, hogy ma a betegszállítóknak kézben kell vinniük a betegeket, az orvosoknak sokszor a nem sterilizálható eszközöket is újra kell sterilizálniuk, a multinacionális cégek dolgozóit a „rabszolgatörvénnyel eladták”, a közigazgatásban dolgozóktól pedig nemcsak a szabadságuk jelentős részét vették el, de még az ebédidejüket is – közölte Dobrev Klára.

Azért is van ok az elkeseredésre, mert az uniós tagság 15 évéből az Orbán kormány tízet „elherdált” – fogalmazott.

Az a Magyarország, amelyik korábban a legfontosabb európai döntések központjában volt, amelyik 2007-ben még a legtöbb uniós forrást hozta el, most Orbán Viktor miatt sokkal kevesebb pénzt fog kapni az EU-s költségvetésből – közölte az EP-listavezető.

Elhúztak mellettünk a balti államok, a csehek, a szlovákok, miközben Románia és Bulgária is bevezeti néhány év múlva az eurót. A képzeletbeli uniós autópályán mindenki elhúz mellettünk, a magyar miniszterelnök pedig ül és nézi, hogy mindenki szembe jön vele – mondta.

Nem igaz, hogy csak gyűlölködésből, utálkozásból és háborúból lehet egy országot felépíteni – jelentette ki Dobrev Klára.

Nem igaz, hogy ha gyűlöljük Brüsszelt, akkor jobb lesz az egészségügy, nem igaz, hogy ha hadban állunk az ENSZ-szel és a civil szervezetekkel, akkor magasabbak lesznek a bérek, és nem igaz, hogy ha rettegünk a migránsoktól, akkor nőni fognak a nyugdíjak – tette hozzá.