Magyarország számára semmilyen veszélyt nem jelent a Sargentini-jelentés, mert a „valótlanságoktól hemzsegő fércműről” olyan eljárásban döntöttek, „amelynek végén semmilyen szankció nem lesz” – hangoztatta Hende Csaba fideszes képviselő.

Fotó: demokrata.hu

Szerinte ez akkor is fennáll, ha az eljárás végigfut „a külhoni és hazai ellenfeleink által elképzelt pályán”, ennek pedig legfőbb garanciája az ezeréves lengyel-magyar barátság.

Lengyel testvéreinkben történelmünk során sohasem csalódtunk és most sem fogunk – jelentette ki, hozzátéve, hogy a Magyarországnak ártó szándék már az elején zátonyra futott, hiszen a jelentést „a helyes értelmezés szerint szabályosan el sem fogadták”.

Mint mondta, a kétharmadnak a tartózkodások beszámításával kellett volna meglennie, ez azonban nem jött össze, hozzátéve, a magyaroknak össze kell fogniuk, hogy a következő Európai Parlamentbe csak olyan képviselőket válasszanak, akik az ország javán munkálkodnak.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában arról beszélt, a Sargentini-jelentés, amelyet az EP-ben „megpróbáltak keresztülnyomni”, tartalmaz rég lezárt és zajló ügyeket, „szimpla hazugságokat és ideológiai elvárásokat”, ezeket levéve pedig „olyan pontok maradnak, amik a bevándorlásról szólnak”.

Szavai szerint a nyomás növelése mindig azt jelenti, hogy „közeleg valami, amit le akarnak nyomni a torkunkon”, ilyen témának nevezve a legális bevándorlási útvonalak létrehozását, a kvóta „visszakúszását” a napirendre, a bevándorlásra költött pénzek növelését és a határőrizet kivételét a kormány kezéből.