Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Orbán Viktor miniszterelnök győzelmi beszédet mond a Fidesz-KDNP eredményváró rendezvényén 2002. április 3-án
Hirdetés

„A magyar emberek bölcsen döntöttek, amikor a Fideszre szavaztak, ezért nem lesznek megszorítások” – idézi a Magyar Nemzet Orbán Balázst, a Miniszterelnökség politikai igazgatóját.

A baloldal és a kormánnyal korántsem szimpatizáló szakértők most arról kezdtek beszélni, hogy ha lesznek szektorális különadók, azok is megszorításoknak számítanak. „Különadókról egyelőre nem tárgyalt a kabinet, de nem zárható ki, hogy lesznek ilyenek” – nyilatkozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón.

A balliberális kormányzás alatt a lakosságot érintették az elvonások

A Magyar Nemzet emlékeztet, az Orbán-kormány 2010 után nem a lakosság megsarcolásával, hanem a közteherviselés kiegyensúlyozásával segítette elő az államháztartás rendbetételét. Ilyen a 2010 előtti balliberális kormányzás ideje alatt soha nem fordult elő, akkor kizárólag a lakosságot és a magyar vállalkozásokat érintették az elvonások.

Az Orbán-kormány politikai ellenfelei 2010 után egymást túlkiabálva tiltakoztak az ágazati különadók ellen. Arról beszéltek, hogy a vállalatok tönkremennek, elmaradnak a fejlesztések, tömeges elbocsátások lesznek, és cégek sokasága hagyja el az országot, az új befektetők pedig kisatírozzák a térképükről Magyarországot.

Ezt a szöveget hangoztatták egyébként a rezsicsökkentés bevezetésekor is. Sem ez utóbbi, sem az előbbi kapcsán nem lett igazuk. A kabinet a különadókkal, az adórendszer átalakításával, a foglalkoztatás bővítésével, a munkanélküliség leszorításával, a beruházások ösztönzésével, valamint a növekedés felpörgetésével rendbe tette a magyar gazdaságot, és létrehozta az egyensúlyt a pénzügyekben.

Az egymás után negyedik alkalommal kétharmados választási győzelmet arató Orbán-kormány előtt nem kis feladat áll. A kabinet 2010-ben sem volt könnyű helyzetben, igaz, a két időszakot nem feltétlenül érdemes összehasonlítani. Ahogy Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke fogalmazott a Magyar Nemzetnek:

„2010-ben rettenetes pénzügyi teher volt az országon, dőlt össze minden. Ott voltunk, ahol a görögök, lényegében sok remény nem volt arra, hogy talpra álljunk. Végül azonban sikerült.”

A cikkben hozzáteszik, hogy az akkori állapotot a balliberális kormányzás kudarca és az azt tetéző nemzetközi pénzügyi válság idézte elő. Most hazánk sokkal jobb helyzetben van, a befektetők bíznak az országban, stabil alapokon áll az államadósság finanszírozása, miközben számos területen az unió élmezőnyébe kerültünk.

Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célországa közé került

A baloldal most azt mondja, „a különadó barbár megoldás, azt a lakosság fizeti meg, a kormány hazudott, a családokon veri majd el a port.” Ezekről azonban még semmilyen döntés nem született. A Magyar Nemzet felidézi, a korábbi ágazati adók ellenére Magyarország a világ tíz legjobb befektetési célországa közé került, régiós szinten pedig két kategóriában is megszerezte az első helyet.

A lap arra is emlékeztet, amíg Szlovákia a baloldali kormányzás idején megelőzte Magyarországot a relatív fejlettséget tekintve, 2018-ra Magyarország visszaelőzte Szlovákiát, tavaly pedig az 1986 óta uniós tagállam Portugáliát is lehagytuk. Ráadásként növeltük Romániával szembeni előnyünket, ugyanis három százalékponttal magasabb pozícióban áll a magyar fejlettségi szint.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk