Emlékeztetett, március 11-én jelentették be az első komolyabb korlátozó intézkedést, amikor az egyetemeket is bezárták. Ekkor 16 pozitív esetről tudtak, amelyből tíz külföldről behurcolt koronavírus-fertőzés volt.

Hirdetés

„Tehát a nulladik percben indultak a korlátozó intézkedések, és ez az igen korai intézkedés vezetett oda, hogy Magyarországon egy nagyon lapos járvány zajlott le” – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy mikor végeznek megint országos tesztelést, azt válaszolta, hogy amikor arra szükség lesz.

Európában még mindig nem nyugodott le a járvány, és Magyarországot körbeveszik olyan államok, ahol folyamatosan emelkedik a megbetegedések száma – mondta Merkely Béla.

Korábban írtuk

Hozzátette, nem tudni, hogy volt-e ezekben az országokban olyan átfogó vizsgálat az újranyitás előtt, mint Magyarországon, így nem ismert az sem, mennyi fertőzött volt abban a pillanatban.

„Én azt gondolom, hogy szeptember vége, október eleje lesz az az időpont, amikor a számok úgy emelkedhetnek meg, hogy már érdemes azon gondolkodni, milyen rendelkezést, mérsékelt korlátozó intézkedéseket vezessenek be” – fogalmazott Merkely Béla, hozzátéve, hogy második hullám mindenképpen lesz, és jelenleg azon dolgoznak, hogy az ne a nyáron következzen be.