„Megsemmisítette a Miniszterelnökség a Balatonvilágos, Csokonai Mihály u. 1392 hrsz. alatti ingatlanra tervezett lakóépületre kiadott építési engedélyt, és új eljárás lefolytatására utasította a Somogy Megyei Kormányhivatalt” – írták.

Hirdetés

A Miniszterelnökség döntése értelmében a tervezett építkezés nem kezdhető meg – zárul a közlemény.

Takács Károly, Balatonvilágos független polgármestere hétfőn közölte az MTI-vel, hogy az önkormányzat az Alkotmánybírósághoz fordult, valamint keresetet nyújtott be a Pécsi Törvényszékhez a volt úttörőtábor helyére tervezett 92 lakásos, hétszintes vízparti társasház építési engedélyének visszavonásáért, azonnali jogvédelmet is kérve. Elmondta, az érintett parti részt a szomszédos Club Aligával együtt nemzetgazdaságilag kiemelt területté nyilvánította egy kormányrendelet, így kaphatta meg egy „társasház-monstrum” az építési engedélyt március elején a Somogy Megyei Kormányhivataltól.

Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője közösségi oldalán arról tájékoztatott, hogy a múlt héten hivatalos levélben fordult a Somogy Megyei Kormányhivatalhoz az ügyben, és aggályait a Miniszterelnökség felé is jelezte.

Korábban írtuk

Kedden a polgármester bejelentette, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet-módosításnak köszönhetően megszűnt a balatonvilágosi volt úttörőtábor helyére tervezett építkezés kiemelt státusza.