Fotó: Képernyőkép, Facebook
Hirdetés

Jakab Péter a hivatalos szerződések szerint Budapesten, a XI. kerületi Fraknó utcában bérel egy lakást évi közel 3 millió forintért, amelyet az Országgyűlés hivatala fizet – írja a Bors, amely szerint mindez csak papíron van így.

„Az ebben a trükk, hogy a pártelnök egyáltalán nem lakik a lakásban, hanem azt kiadták másnak, valószínűleg ugyanennyiért” – teszi hozzá a Bors. „Jakab mindeközben, hogy összezavarja a közvéleményt, afféle elterelő hadműveletként egy posztban az állította, hogy rövidesen egy Etele úti, 4. emeleti lakásba költözik. Ebből azonban semmi sem volt igaz.”

A Bors újságírói ellenőrizték a Jobbik vezetői által bemutatott dokumentumokat, a hivatalos lakásbérleti szerződést az Országgyűlés Hivatalával és elmentek a Fraknó utcai házhoz is. A Fraknó utcai gondnok elmondta, hogy Jakab Péter soha, egyetlen napig sem lakott az ingatlanban, a környéken sem látták soha. Ezt a lakásszomszédok is kivétel nélkül megerősítették, ők sem találkoztak még a Jobbik elnökével.

Korábban írtuk

A Jobbik politikusai tájékoztatták a Bors munkatársait arról is, hogy a „kamulakás” tulajdonosa Jakab régi miskolci ismerőse, tulajdonképpen szomszédja a miskolci Eper utcából. Fél perc sétára laknak egymástól, teljes a bizalom köztük. Az illető hölgy a cégnyilvántartás tanúsága szerint még egy vállalkozást is bejegyeztetett a Jakab által soha nem lakott, de az Országgyűléssel kifizettetett lakásba, ami így cégközpontként is üzemel. „Tripla haszon” – jegyzi meg a Bors.

A Jobbik politikusait a lap szerint az is felháborította, hogy Jakab Péter eközben olyan posztokat tesz közzé a Facebookon, amelyek azt a hazug látszatot keltik, hogy ő egy lakótelepi lakásban lakik, ugyancsak Kelenföldön az Etele úton.

Jakab Péter egész pontosan így fogalmazott: „Egy átlagos panelben. Ott, ahol sokan mások is. Tudjátok, ficsúrok, ők azok, akiket ti nem ismertek. Csak prolizzátok őket.”

A jobbikosok szerint mindez csak figyelemelterelés. Eljuttatták a Bors szerkesztőségébe Jakab korábbi lakásbérleti szerződését is. Ebből kiderül, hogy Jakab idén tavasszal egyik napról a másikra 30 százalékkal növelte az Országgyűlés Hivatalában a lakásbérleti árat a korábbi szerződéséhez képest – így jóval többet lehet nyerni.

A Bors szerkesztőségét megkereső Jobbik politikusok további leleplező dokumentumokat is ígértek a pártot szerintük szétverő, csapatjátékra képtelen pártelnökről.

A teljes cikk további részletekkel ITT olvasható.