Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd (archív)
Hirdetés

Dobrev Klára a következő hetekben magyarországi szakszervezetekkel, munkáltatókkal, illetve kutatókkal fog online párbeszédet folytatni arról, hogy miként történjen az európai minimálbér bevezetése. Ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság is konzultációt indított az ügyben, nyilván innen származik az ötlet.

Magyarországon nemcsak a DK kampányolt ezzel a témával az európai parlamenti választásokon, korábban már a jobbik is a bérunióval próbált meg szavazatokat szerezni a 2018-as országgyűlési választáson, amely feltehetően valami hasonlót jelent, mint az európai minimálbér.

Nicolas Schmit foglalkoztatáspolitikáért felelős biztos kijelentette, egységes minimálbér bevesztésére nem kerül sor, mivel minden lehetséges javaslatban tükröződnének a nemzeti hagyományok.

Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője a Kossuth Rádió A nap kérdése című műsorában elmondta, nem lehetséges az európai minimálbér bevezetése, ugyanis ezt a szerződések nem teszik lehetővé. Hozzátette, csupán akkor lehetne kilátásba helyezni az európai minimálbér bevezetését, ha az említett szerződéseket módosítanák a tagországok. Azonban

több tagállam is ellenáll ennek az ötletnek,

főleg az északi tagállamok, ahol nem országos minimálbér van, hanem ágazatonként határozzák meg a munkavállalók fizetését.

Párkányi Eszter szerint Gurcsány Ferencnek, illetve a baloldalnak 2002 és 2010 között volt lehetősége arra, hogy a magyar szociális politika terén előrelépéseket tegyenek, de ez mégsem következett be. Hozzátette, a baloldalon bevett szokás, taktika, hogy hangzatos ígéreteket tesznek, amiket majd a választások után vagy

megpróbálnak betartani és csőd szélére viszik az országot, vagy ígéreteik betartása helyett megszorításokat vezetnek be,

esetleg teljesen figyelmen kívül hagyják az általuk ígérteket, és semmit sem valósítanak meg.

Mivel szinte képtelenség az európai minimálbér bevezetése, így ez is egy hasonló kampányfogásnak tekinthető” – mondta Párkányi Eszter. Hozzátette, meglátása szerint pár hónap múlva annak lehetünk majd a tanúi, hogy Dobrev Klára jelenlegi terve kapcsán elmondja, mindent megettek azért, hogy bevezessék az európai minimálbért, de nem sikerült, mivel ezt több jogszabály sem tette lehetővé.

Ifj. Lomnici Zoltán a Századvég jogi szakértője elmondta, az elmúlt hetekben komoly leleplezések történtek a balliberális oldalon az európai pályázatok tekintetében. Hozzátette, a 2019-es önkormányzati választási kampányban komoly ígéretek hangzottak el, többek közt azt ígérték, hogy közvetlen forrásokat tesznek elérhetővé a municípiumok részére a választásokat követően. Dobrev Klára is kiállt a közvetlen pályáztatás mellett, még helyhatósági vezetőket is meghívott Strasbourgba és velük egyeztetett a kérdésről. Azonban ígéretüket egyelőre nem valósították meg, sőt a jelenlegi budapesti városvezetés legnagyobb problémája, hogy elérjék Budapest ne maradjon ki a 2021-2027-es költségvetésből.

Ifj. Lomnici Zoltán úgy véli, az európai minimálbér bevezetése is csak egy hangzatos szólam. Hozzátetette, ő sem lát sok esélyt arra, hogy bevezetik az egységes minimálbért, hiszen még Németországon belül sem fizetnek egységes béreket a nagyvállalatok. Ifj. Lomnici Zoltán úgy gondolja, aki keményen dolgozik az nem a minimálbért szeretné megkeresni, hanem annál többet, így az egységes minimálbér helyett egységes európai bérek felé kellene elindulnia a baloldalnak.