Fotó: MTI, Illyés Tibor

A kormány arra számít, hogy az illegális bevándorlás ügyében a következő fél évben felerősödik a vita a tagállami és európai uniós határkörökről – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki budapesti tájékoztatóján.

Fotó: MTI, Illyés Tibor

George Soros „azt javasolja, hogy a kérdésben az Európai Unió döntsön. Tehát ne az adott tagállam mondja meg, hogy ki éljen a területén, hanem ezt egy központi brüsszeli hivatal döntse el” – mondta Lázár János.
    
Közölte, Soros javaslata abból áll, hogy egymillió bevándorlót fogadjon be évente Európa, vegyen fel hitelt, osszák szét kötelezően a tagállamok között a migránsokat, valamint vonják meg az előbb említett tagállami hatáskört.
    
A miniszter azt hangsúlyozta: ez a nemzeti konzultációra válaszoló mintegy 1,7 millió ember számára elfogadhatatlan, és a kormány álláspontja is ez.
    
Magyarország szerint nem megszervezni, hanem megállítani kell a migrációt – jelentette ki.
    
Lázár János úgy fogalmazott, hogy „felerősödnek majd azok a hangok és megjelennek majd olyan politikai programok, amelyek azt mondják: Budapestnek hatásköröket kell leadni Brüsszel javára”. Ezek nem a már ismert hatáskörök, hanem újabb és újabb hatásköröket szeretne elvonni Brüsszel – fűzte hozzá.  
    
Lázár János elmondta, hogy a júniusi európai miniszterelnöki találkozón a fő kérdés ismét a bevándorlás ügye lesz. Komoly diplomáciai offenzíva van annak érdekében, hogy a bevándorlás előtt Európa megnyithassa kapuit, és kétfajta politikai van ma Európában: az egyik meg akarja szervezni, a másik pedig meg akarja akadályozni a bevándorlást.
    
A magyar kormány szerint a bevándorlás nem megoldás Európa problémáira, a bevándorlás és a bevándorlók biztonsági kockázatot jelentenek több minden más kockázat mellett is – jelentette ki.
    
Ugyanakkor – mint mondta – egyetértenek azzal, hogy minden Európai nemzetnek van humanitárius kötelezettsége azokkal szemben, akik üldöztetnek, és ezért a magyar kormány anyagi eszközökkel segít azokban az országokban, ahol ilyen tapasztalható.
    
Lázár János közölte, Orbán Viktor miniszterelnök felvázolta a  júniusi Európai Tanács ülésének napirendjét, és eszerint az egyik napirendi pont a bevándorlók szétosztásának a kérdése lesz. Jelentős vitára és komoly konfrontációra számítnak – jegyezte meg hozzátéve, hogy a „fenyegetések lényegében folyamatosak”.
    
Lázár János kijelentette: Magyarországnak nincs olyan kötelessége, hogy ha Németország bevándorlókat hív Európába, akkor Magyarország ezen emberek ellátásában részt vegyen. A szétosztási mechanizmusban nem vesz részt Magyarország, és Magyarország nem az egyetlen tagállam, amelyik nem vesz részt ebben – tette hozzá.
    
A Miniszterelnökség vezetője közölte, a kormány szerdai ülésén Pintér Sándor belügyminiszter beszámolt a londoni terrortámadásról, ami megerősítette a kormányt abban, hogy a terrorizmus és a bevándorlás elválaszthatatlan egymástól, utóbbi ezért egész Európára, illetve minden európai emberre biztonsági kockázatot jelent. Lázár János elmondta, a Belügyminisztérium újabb összeg lehívására kapott lehetőséget, azt követően, hogy a kormány több mint 200 milliárd forintot fordított a déli határzárra.

MTI