Nem mindennapi történet futott végig tavaly novemberben magyar alvilági körökben, valamint a szürkezónában mozgó üzletemberek között. Egy „vállalkozói” kör ugyanis azt állította magáról, hogy több tízmillió német márka van a birtokában, amit jóval kedvezőbb konstrukcióban kínáltak euróért cserébe, mint a német központi bank, a Deutsche Bundesbank hivatalos árfolyama (ott a márka a mai napig beváltható) – ismerteti a Magyar Nemzet.

Hirdetés

Nem tudták igazolni a pénz származását

A „csibész” társaságnak azért volt szüksége segítségre, mert a pénz származását nem tudták igazolni. Ezért azt kérték az általuk megkeresett, külföldön is jó összeköttetésekkel rendelkező emberektől, ha vannak olyan kapcsolataik Németországban, amelyek segítségével megoldható a pénz beváltása, mindenki nagyon jól járhat.

Az összeg egy részéről fotókat és videót is készítettek, a lap értesülései szerint volt, hogy egy nap két alvilági körrel is tárgyalt a csaló társaság, amely azért volt nagyon meggyőző sokak szemében, mert egyik tagjáról többen is úgy tudták, hogy a magyar titkosszolgálat valamelyik szervének dolgozik, ráadásul az illető nemegyszer titkosszolgálati emberekre is hivatkozott. Mindezek mellett a banda azzal is házalt, hogy a több tízmillió német márkához köze van egy, már nyugdíjas katonai tábornoknak is.

A fedőtörténetük ugyanis az volt (legalábbis egyes alvilági köröknek ezt állították), hogy a rendszerváltás környékén a katonai szolgálatoktól Németországban kiküldött egyes hírszerzők óriási illegális vagyonra tettek szert. A banda szerint ezek az emberek „vették elő” most a pénzt, akiket ők képviselnek.

Mindemellett előfordult olyan eset is, hogy egyeseknek a szélhámosok azt állították: egy, a politikai szférában befolyásos, nagy hatalmú személy is meg akarja szerezni a pénzt, ezért kell gyorsan cselekedniük. Kiderült, hogy az egészből semmi nem igaz, ráadásul a náluk lévő német márka jó része hamis volt.

A németeknél még mindig mintegy 12,3 milliárd márka szunnyad

Az, hogy a bűnbanda magas beosztásban lévő emberekre – hamisan – hivatkozott, részben megmagyarázza, hogy ebben az átverésben miért a Központi Nyomozó Főügyészség jár el, amely a Magyar Nemzet megkeresésére nem cáfolta a nyomozás tényét, ugyanakkor még azt sem árulta el, hogy milyen bűncselekmény vagy bűncselekmények miatt rendelte el az eljárást. A Magyar Nemzet információi szerint másfél hete több személyt is elfogtak, köztük egy, az alvilágban jól ismert arab pénzváltót is.

Éppen egy tavalyi cikkben írtak arról, hogy a Bundesbank szerint a németeknél még mindig mintegy 12,3 milliárd márka szunnyad, és bár a szövetségi bank korlátlanul átváltja euróra a régi fizetőeszközt, sokan nem is tudják, hogy milyen kincsen ülnek.

A német Bundesbank adatai szerint a tavaly november végéig még be nem váltott készletek összértéke csaknem 12,3 milliárd márka (mintegy 6,29 milliárd euró) volt, beleértve a 6,6 milliárd márka értékű érméket. Tavaly november végéig összesen több mint 49 millió márkát cseréltek euróra a folyó évben. Ez volt 2018 óta az első éves szintű növekedés.

A Magyar Nemzet cikkét ITT olvashatják.

Korábban írtuk