Magyarország nem támogatja az európai uniós külpolitika terén a minősített többség alkalmazását, és úgy gondolja, az uniónak hallhatóbb, egyértelműbb, bátrabb külpolitikát kell folytatnia, de úgy, hogy ne sértse a tagállamok önállóságát, és ne idézzen elő újabb megosztottságot a tagországok között – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Brüsszelben, az Európai Parlamentben az MTI-nek nyilatkozva kedden.

Hirdetés
Fotó: MTI/Mohai Balázs

Fotó: MTI, archív

Németh Zsolt az EU-tagállamok parlamenti külügyi bizottságainak tanácskozását követően kijelentette, nem szabad a külpolitika területére olyan konfliktusokat bevinni, mint korábban a kvótatörvény elfogadása volt. Az Európai Uniónak nagy erénye, hogy közös rendszer alapján tevékenykedik, és kompromisszumok által talál megoldásokat a külügyeket érintő kihívásokra – szögezte le. 

Erős vezetés mellett van mód arra, hogy az unió közösen meghozott döntések alapján megfogalmazott álláspontokat a nemzetközi szintéren tudjon hatékonyan képviselni és érvényesíteni – húzta alá.

Németh Zsolt úgy vélekedett, hogy az Európai Unió az elmúlt időszakban befelé fordult és nem szentelt kellő figyelmet a bővítésre. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnökének kijelentése negatív üzeneteket közvetített, amely szerint mandátumának öt éve alatt nem kerül sor uniós bővítésre – mondta.

„Fordulatra van szükség a következő uniós bizottság munkája során” – jelentette ki.

Németh Zsolt veszélyesnek nevezte azokat az elképzeléseket, amelyek szerint előbb nagyarányú reformfolyamatokat kell végrehajtani az Európai Unióban, és csak azt követően szabad a bővítéssel foglalkozni. Véleménye szerint ez a megközelítés nem számol azzal, hogy a Nyugat-Balkánon súlyos konfliktusok keletkezhetnek, és azzal sem, hogy a bővítés folyamata olyan reformok végrehajtását is jelenti, amely hozzáadott értéket képvisel az Európai Unió egészét tekintve.

Magyarország szerint a reformfolyamatnak és a bővítésnek párhuzamosan kell zajlania, ugyanis a bővítés elmaradása a reformfolyamatot veszélyezteti. Magyarország ezért arra törekszik, hogy az Európai Unió reformfolyamatában kiemelkedő helyet kapjon a bővítési politika – húzta alá az Országgyűlés Külügyi bizottságának elnöke.