A kormánypárt keddi közleményében Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjének sajtótájékoztatójára reagált, amelyen az ellenzéki politikus azt mondta: valódi rezsicsökkentést átfogó, az európai uniós támogatásokból megvalósítható, önrész nélküli panel- és társasház-felújításokkal lehetne elérni.

Hirdetés

A Fidesz közleményében azzal vádolta a baloldalt, hogy az emberek helyett továbbra is a multik érdekeit képviseli és korlát nélkül ráeresztené a világpiaci árakat a lakosságra. „Márki-Zay, Gyurcsány, Gyurcsányné egymás után támadják a rezsicsökkentést” – fogalmaztak.

A Fidesz szerint Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is ellenzi és ostobaságnak nevezi a rezsicsökkentést, illetve cinikusan azt üzeni az embereknek, hogy inkább fűtsenek, fürödjenek és főzzenek kevesebbet.

A Gyurcsány-féle baloldal kormányzása alatt a magyar családok fizették a legdrágább gázt és áramot az EU-ban, ma a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar lakosság fizeti a legolcsóbb gázárat és a második legolcsóbb áramot – hangsúlyozták.

Korábban írtuk

A rezsicsökkentéssel a családok évente átlagosan 386 ezer forintot, mert a lakosság összesen már több mint 2 ezer milliárd forintot spórolt meg – emelték ki.