Fotó: MTI (illusztráció)
Hirdetés

A szerda éjfélig zárult határidőig a nők közül egyedül Schmuck Erzsébet tudta megszerezni a jelöltséghez szükséges harminc ajánlást a pártból, őt azonban az etikai bizottság tavaly – többekhez hasonlóan – az országgyűlési választás után eltiltotta pozíciók betöltésétől amiatt, hogy részt vett választási jelöltek visszaléptetésében.

A párt alapszabálya szerint a hiányos elnökségi pozíciók betöltésére hatvan napon belül kell megkísérelni.

Teljes körű tisztújító kongresszuson az LMP nem módosíthat az alapszabályán – válaszolta Kanász-Nagy Máté arra a kérdésre, rehabilitálhatják-e a tavaly megbüntetett egykori LMP-s vezetőket, mások mellett Schmuck Erzsébetet.

Elmondta ugyanakkor: a választási visszalépése miatt a pártból korábban kizárt Kassai Dániel, akinek a tagságát a bíróság visszaállította, megtámadta az összes tavalyi, választással kapcsolatos büntetést, hivatkozva arra, hogy a bíróság igazat adott neki.

Az etikai bizottság azonban nem volt hajlandó megváltoztatni a korábbi határozatokat, ez tette lehetetlenné Schmuck Erzsébet indulását a jelenlegi tisztújításon. Kanász-Nagy Máté jogi kérdésnek nevezte, hogy a korábbi határozatokat ki és hogyan változtathatja meg: egy új etikai bizottság, vagy a kongresszus.

Az országos elnökség titkári pozíciójára Kanász-Nagy Máté az egyetlen jelölt., a további hat elnökségi pozícióra tizenhét jelölt van.

Az etikai bizottság és a fegyelmi testület pozícióira még tart a jelölés. A fegyelmi ügyekben másodfokon eljáró etikai bizottságba a jelöltek között van az a Ványi Ambrus, aki a tavalyi eltiltások idején a büntetések elvetését javasolta.

Az LMP azért tart teljes tisztújítást, mert május 26-án éjszaka a párt teljes elnöksége lemondott a rossz európai parlamenti választási eredmény miatt.