– Elég sokszínű szervezet az önöké. A politikai különbségek nem jelentenek akadályt az együttműködésben?

– Voltak szakadások, kezdeti félreértések nálunk is. Akadtak, akik úgy gondolták, politikai irányban kell továbblépni, jellemzően szélsőbaloldali erők. Mi demokratikus szellemben az emberi jogokra összpontosítunk, s nem engedünk olyan próbálkozásoknak, melyek hatalmi célokra akarják kisajátítani a fórumot, s önkény uralmi megoldásokat támogatnak. Ha ezt a szabályt betartjuk, és a konkrét célokra összpontosítunk, képesek vagyunk eredményeket elérni.

– Vagyis három lépés távolságot tartanak a politikától?

– Én úgy fogalmaznék, hogy nem pártpolitikában, hanem társadalompolitikában gondolkodunk.

– Milyen eszközökkel tudnak ellenállni az emberek a népnyomorító intézkedéseknek?

– Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy eredményt csak összefogással lehet elérni, oly módon, hogy nem helyezzük a társadalmi érdek elé a világnézeti különbségeket. Ha úgy tetszik, ez történelmi tanulság. Így sikerült győzni a társadalombiztosítás ügyében. Azt mondtuk, nincs bal- vagy jobboldali egészség, megélhetési gond, mert ezek közösek. Ebből kiindulva ösztönöztük az embereket, hogy lépjenek fel saját érdekeikért. Nem tudunk a polgárok helyett cselekedni, de fel tudjuk erősíteni hangjukat. Ezt meg is tesszük. Nem akarjuk kisajátítani a társadalom véleményét önös célokra, hanem értük kívánunk cselekedni. A visszajelzések alapján ezt egyre többen megértik és támogatják. Az elmúlt öt-hat évben komolyan előreléptünk e téren. A civil társadalomnak ma már hangja van, nem lehet rá legyinteni. Természetesen messze vagyunk az ideális állapottól, még sok a teendő. Az embereknek meg kell tanulni önállóan gondolkodni. Ki kell kapcsolni azt a beidegződést, hogy az állam majd mindent megold helyettük. Meg kell tanulniuk, hogy ha nem állnak ki érdekeikért, és nem védik meg magukat másokkal összefogva akár az állammal, a kormányokkal, a pártokkal, netán az idegen érdekcsoportokkal szemben, akkor ők húzzák a rövidebbet. Akkor befagyasztják a béreket, néhány hónap alatt több tízezer ember kerül lapátra, nő a munkanélküliség, csökkennek a nyugdíjak, s olyan intézkedések születnek, melyek tovább nehezítik a megélhetést. Ha az emberek nem harcolnak önmagukért, nagyon gyorsan fel fog duzzadni a ma nagyjából három és fél milliós, szegénységben, létminimum alatt élők tömege, akiknek mindennapos megélhetési gondjaik vannak, s télvíz idején el kell dönteniük, fűtsenek-e vagy egyenek.

– Három és fél millió?

– Igen, és ez a tömeg egyre nő. A rendszerváltozás óta nagyjából megháromszorozódott a létminimum alatt élők száma. Ma nagyjából három és fél millió ember él így. Ez nemcsak a nemzetközi pénzügyi válságnak tudható be, hanem egy alapjában elhibázott, jelenleg domináló társadalompolitikának, a Gyurcsány Ferenc kormánya által is képviselt neoliberális világrendnek. Ezért is utasítjuk el, hogy a társadalom legkiszolgáltatottabb rétegeire hárítsák a válság következményeit. A megoldást keresendő civil nemzeti csúcsot hívtunk össze november közepére. Tesszük ezt azért, mert felháborító, hogy a miniszterelnök által kezdeményezett úgynevezett nemzeti csúcsról egyszerűen kirekesztették magát a társadalmat. Az emberek nélkül a súlyos válságot nem lehet megoldani. Mi alternatív társadalompolitikát akarunk felmutatni. A jelenlegi monetarista politikával a pénzügyi egyensúlyt ugyan ideig-óráig helyre lehet állítani, de csak a társadalmi egyensúly rovására. Ez pedig beláthatatlan veszedelmeket rejt magában. Rendezvényünkre sokan jelentkeztek, eljön például Pozsgay Imre, a Munkástanácsok képviseletében Palkovics Imre, kisebb-nagyobb társadalmi szervezetek, és számos közgazdász és jogász tudós ember. Reméljük, velünk tart a társadalmi szervezetek színe-java. Megkerestek minket olyan politikai erők is, melyek nem pártszínekben kívánnak megjelenni, hanem a segítségnyújtás szándékával. Elsősorban az ellenzéki pártok részéről tapasztaltunk érdeklődést, de nem kizárólagosan Reméljük, ez a társadalmi összefogás megteremti annak lehetőségét, hogy különböző világnézetű emberek megtalálják a közös hangot a válság leküzdéséért, egy rendszerkorrekciós politika érvényre juttatásáért.

– Ez alatt mit kell érteni?

– Gazsó Ferenc professzor tézisei alapján fogalmaztuk meg, hogy tudomásul vesszük, Magyarországon kapitalizmus van, melynek megdöntésére nem lehetséges kalandorakciókat indítani. Ám a rendszeren fontos kiigazításokat lehet és kell végrehajtani. Ennek érdekében a gazdasági növekedésre kell helyezni a hangsúlyt a nemzeti ipar és a nemzeti mezőgazdaság fejlesztésével. Kulcskérdés az adócsökkentés, a munkahelyteremtés, a kis- és középvállalkozói réteg helyzetbe hozása, mely a legjelentősebb munkaerőt foglalkoztatja. Át kell alakítani az elosztási viszonyokat, mert tarthatatlan, hogy a megtermelt érték nélkülözhetetlen része egyszerűen kifolyik az országból a nemzetek fölötti gazdasági érdekcsoportok hasznaként. Évi négy-öt milliárd dollártól esünk el ezáltal. Új megállapodásokat kell kötni a multikkal annak érdekében, hogy ez megváltozzék társadalmi, nemzeti fejlődésünk javára. Kulcsfontosságú az elosztási viszonyok módosítása a dolgozók javára. Új egyensúlyra van szükség a tőke és a társadalmi érdek kapcsolatában is az utóbbi javára. A meglévő szerződéseket újra kell tárgyalni, sőt, már betartatásuk is nagy eredmény lenne. Számos helyen az érdekképviseletek nem tudják kifejteni tevékenységüket a vadkapitalista állapotok miatt. Gyakran úgy bánnak velünk a multik, mint holmi gyarmati népséggel. Ezen változtatni kell. Mindehhez jogunk van. Nem rendelhetjük alá nemzetgazdaságunk érdekeit a multik akaratának. A rendszerkorrekció másik fontos eleme a nemzeti szuverenitás helyreállítása. Magyarország oly mértékben alárendelődött a globális érdekeknek, hogy alig van mozgástere. Ez többek között a nemzeti vagyon kiárusításának következménye.

– A Nemzetközi Valutaalap által folyósított hitel vélhetően tovább erősíti ezt a függést.

– Kétségtelenül. Átmenetileg ugyan könnyebbséget jelent, csakhogy a pénzügyi egyensúly helyreállításának nagyon súlyos ára lesz. Nem csak arról van szó, hogy hat százalékos kamatra adják ezt a hitelt, hanem arról is, hogy emiatt megnyirbálják a nyugdíjakat, rosszabbodnak a megélhetés feltételei. A magyar társadalom jelenlegi állapotában ezt nem tudja elviselni. De mástól is tartunk. A Nemzetközi Valutaalap Latin-Amerikában a nemzeti vagyon privatizálását, az esetek többségében idegen kézbe juttatását szabta a kölcsön feltételéül. Hogy világosan fogalmazzak, félő, hogy a mostani kölcsönnek a magyar föld kiárusítása lesz az ára. Vagy az egészségügyi rendszer kerül idegen kézbe, a törvény visszavonása ellenére is. Sajnos vannak tapasztalatok, melyek alapján ez nem zárható ki. Mexikó tizenkét évvel ezelőtt a helyi olajkincs jelentős részének amerikai koncesszióba adása árán jutott kölcsönhöz. De lehetne sorolni Argentína, Brazília, Chile, Bolívia példáját. Nem akarjuk, hogy ilyen sorsra jusson Magyarország. E folyamatokat minden áron fel kell tartóztatni.

– Ám ezzel eljátsszuk a külföldi tőke jóindulatát, szokták mondani a neoliberálisok.

– Fordítsuk meg a dolgot! A tőkét nem jóindulatból, hanem haszon reményében szokták befektetni. Nem fontosabb a saját nemzetünk érdekeinek érvényesítése? Ebben az országban élünk, ez mégiscsak a mi hazánk. Ha nem fontos a magyar érdek, akkor majd asszimilálódunk valamely nagyobb nemzetbe. Nem hiszem, hogy ez volna a követendő út.

– Ezt gyakran populista, szélsőjobboldali retorikának titulálják. Miként lehet hatástalanítani az ilyesfajta minősítgetéseket?

– Megesett, hogy szélsőbalról lefasisztáztak, szélsőjobbról lekommunistáztak minket. Ezek a szélsőséges vélemények nem térítenek el minket a dolgozó és nélkülöző társadalmi rétegek érdekeinek képviseletétől. A lényeg, hogy az emberek felismerjék érdekeiket, mert társadalmi demokráciát hirdetünk. Mindenkinek meg kell érteni, hogy egyetlen kormánydöntés sem sorsszerű. Föl lehet lépni ellenük, meg lehet torpedózni őket. Tudatos magatartásra, összefogásra, bátorságra van szükség, hogy megvédjük jogainkat. Ehhez szeretnénk tudatformáló, szervező, kereteket biztosító erőként segítséget nyújtani.

Ágoston Balázs

DR. SIMÓ ENDRE

Kolozsváron született, 62 éves, újságíró, publicista, közgazdász.

Az MTI tudósítójaként dolgozott Portugáliában, Olaszországban és Dél-Amerikában.

1984-ben megszervezte az első marxista-katolikus dialógust.

Az Európai Szociális Fórum egyik alapítója, a Magyar Szociális Fórum és a Szociális Kerekasztal alapító szervezője, a témában könyvek, tanulmányok, elemző írások szerzője.

A portugál kormány a Népek Barátsága érdemrenddel ismerte el munkásságát, az ENSZ az éhezéstől mentes világért folytatott tevékenységéért tüntette ki.

MAGYAR SZOCIÁLIS FÓRUM

2003-ban jött létre Miskolcon mintegy hétszáz különböző csoportosulás kezdeményezésére. Az alapítók elsősorban emberi jogi irányultságú, baloldali szervezetek voltak. Az MSZF tagja az Európai Szociális Fórumnak és brazíliai Porto Alegrében 2001-ben létrejött Szociális Világfórumnak. A szervezet működésének alapja a Porto Alegre-i elvi charta, melynek alapvető célja a neoliberalizmus elleni harc egy emberközpontú társadalom megteremtése érdekében.