Fotó: ShutterStock.com, illusztráció
Hirdetés

Szászfalvi László sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: ma már nem jobb és bal, hanem bevándorláspárti és bevándorlásellenes politikai erők csapnak össze egymással, ezért is rendkívül fontos, hogy minél többen vegyenek részt a voksoláson és támogassák Orbán Viktor miniszterelnök hétpontos bevándorlásellenes programját.

Közölte, a programot választókörzetében már tízezren támogattak aláírásukkal, az aláírásgyűjtést folytatják.

„Mi nem valakik ellen, hanem valamiért harcolunk, egy értékrend mellett állunk ki: azt szeretnénk, ha az unokáink is olyan keresztény civilizációban, kultúrában élhessenek, amit mi megtapasztalhattunk” – fogalmazott. Hozzátette, erős Európát szeretnének, amely a nemzetek Európája és nem egy migránskontinens. Ehhez össze kell fogni, és minden erőt mozgósítani – mondta Szászfalvi László.