Fotó: MSZP Facebook-oldala (képernyőfotó)
Hirdetés

Az MSZP-ből a DK-ba átigazolt Szaniszló Sándor azt kifogásolta, hogy Kunhalmi Ágnes egy esti tévényilatkozata szerint kétmilliárd forintot szerzett az önkormányzat számára, amit egészségügyi beruházásra fordíthattak, és azt állította, hogy a pénzt meg is kapták.

„Ezzel szemben tény, hogy a XVIII. kerületi Önkormányzathoz nem érkezett ilyen támogatás. Tény továbbá, hogy kerületünk pályázik az Egészséges Budapest Program keretében a Zsebők Zoltán szakrendelő korszerűsítésére. Ennek kerete 1,7 milliárd forint lesz, amelynek a kisebb részét valamikor év végén, a nagyobbik hányadát jövőre kapja meg az önkormányzat. Jelenleg a szakrendelő tervezésén dolgozunk” – írta Szaniszló.

Az igazán kemény ütés azonban csak ezután következett:

„Sokan látjuk, hogy az utóbbi évek során, mióta a képviselő asszony pártvezető lett, nincs ideje a XVIII. kerületiek ügyeivel foglalkozni. De 2 milliárd forint nagyon sok pénz, ekkora összeggel dobálózni kampány idején is nagy felelőtlenség” – zárta bejegyzését a DK-s politikus.

Fotó: képernyőkép

A XVIII. kerületet a baloldal a jelek szerint Kunhalminak szánja, az összes párt mögé állt be, kivéve a DK-t, amely az országos ismertséggel nem rendelkező Ferencz István alpolgármestert indítja.

Korábban írtuk