Fotó: MTI/Marjai János, arch.

A Tűzfalcsoport blogoldala szúrta ki, milyen gyorsan fény derült Juhász Péter legújabb hazugságára. Az Együtt nevű mikropártocska elnöke Kálmán Olga műsorának vendége volt hétfőn este, s az azeri Ramil Safarov kiadatása volt a téma.Juhásznak, mint ismert, mindenről Orbán Viktor jut eszébe, most is igyekezett kihasználni az alkalmat a kormány ekézésére és a „kormányváltás” sűrű ismételgetésére. Kissé zavaros eszmefuttatásának lényege az volt: Magyarország úgy adta át Safarovot, hogy tudta, hazájában szabadon fogják engedni.

„Ott is benne van a jegyzőkönyvekben, hogy előre jelezték, hogy ha őt a hazájába kiengedik, akkor szabadon fogják engedni. Tehát ezt Orbán Viktor tudta pontosan, hogy a börtönből ment ki” – fogalmazott a műsorban Juhász, a mindig elfogulatlan Kálmán Olga pedig természetesen komoly arccal helyeselt, mondván, ezt valóban „mindenki tudta”.

Csakhogy a HírTV szerkesztői nem voltak kellően körültekintőek, s a kormányt egyébként szintén gyakran bíráló Magyar György ügyvédet is meghívták ugyanebbe az adásba, ugyanerről a témáról beszélgetni. Ő pedig, akarva-akaratlanul, kínos helyzetbe hozta Juhászt, hiszen elmondta a valóságot.

„De azt ígérték – és ez fontos a magyar hatóságok pici védelmében –, hogy a büntetés kitöltéséről gondoskodnak (…) Ezt onnan tudom, hogy nekünk is elmondták” – jelentette ki Magyar a meghökkent Kálmán Olgának.

Mint ismert, Safarov még 2004-ben, a NATO Partnerség a Békéért programjának keretén belül vett részt egy budapesti nyelvtanfolyamon, s éjszaka, egy baltával meggyilkolta örmény katonatársát, Gurgen Margarjánt. A bíróság különös kegyetlenséggel, aljas indokból és előre kitervelten végrehajtott emberölés miatt életfogytiglani börtönre ítélte. Magyarország az Európa Tanács külföldi foglyok átadásáról szóló egyezménye alapján 2012-ben átadta őt hazájának, ahol, az ígéretek ellenére, elnöki kegyelemmel szabadon engedték.

–b–