Fotó: MTI/Kovács Tamás
Hirdetés

Azt írták: a kormánydöntésben szereplő, 100-nál több ember részvételével tartandó beltéri rendezvények tilalmára vonatkozóan a Miniszterelnökség arról tájékoztatta a püspöki konferenciát, hogy a kivételek közé tartoznak a templomi liturgikus események is.

Kiemelték: „Jelen nehéz helyzetben a templomok mint a lelki feltöltődés és imádság helyei különösen is fontosak, ezért templomainkat nem zárjuk be, mégis felelősen és óvatosan kell eljárni. Aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének”, hogy forduljon orvoshoz, mielőtt közösségbe megy.

Az egyház nagyobb létszámú rendezvényeinek megtartásáról „az arra illetékesek eseti döntést fognak hozni” – tették hozzá, megemlítve, hogy adott esetben online közvetítésekkel is készülnek.

Megjegyezték: korábban kiadott rendelkezéseik továbbra is élnek. „Ezekkel összhangban a hatóságokkal mindenben együttműködünk, és figyelemmel vagyunk az általuk adott általános irányelvekre” – írták, kiemelve, hogy oktatási, szociális és egészségügyi intézményeikben mindenben követik a hatósági előírásokat, amelyeket intézményeik közvetlenül is megkapnak.

Az MKPK múlt csütörtökön kiadott közleményében elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban, kérték a szentmiséken a kézfogás és a „nyelvre áldoztatás elhagyását”, valamint előírták, hogy a gyóntatóhelyiségben a gyóntatórácsra helyezzenek fóliát.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet elrendelése után az MTI-nek azt mondta: a magyar állam a szentmisékre és istentiszteletekre nem ír elő semmit az egyházaknak, tiszteletben tartva az egyházak szabadságát.

Ugyanakkor azt javasolják, hogy a nagyobb templomokban lehetőleg tartsanak gyakrabban szentmisét és istentiszteletet, hiszen így arányosabban oszlanak meg a hívők.