Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke szerint a szolgáltatóknak előtérbe kellene helyezniük a biztonságot, és fel kellett volna figyelnie arra, hogy egy magánszemély kétszázezer SIM-kártyát vásárolt.

Fotó: http://www.shutterstock.com/illusztráció

Németh Szilárd, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: kérdés, hogy miért nem vette észre. Mint kifejtette: fontos a haszon, de elfogadhatatlannak tartja, hogy mindent gazdasági indokokkal lehessen magyarázni. Az emberek biztonsága ennél jóval többet ér – szögezte le.

A Terrorelhárítási Központ szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy összesen nyolc, a párizsi és brüsszeli merénylőkhöz köthető hívószámot azonosított be, amelyek közül hatot aktiváltak annak a hajléktalan férfinak a nevére, akinek nagyszámú magyar mobiltelefon-előfizetése volt.

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton az M1 aktuális csatornán beszélt arról, szigorítani kell a távközlési törvényt, mert biztonsági kockázatot jelent, hogy a jelenlegi szabályok lehetővé teszik akár 200 ezer SIM-kártya vásárlását is egy személy nevében. A kormánypárti politikus emlékeztetett, a miniszterelnök a nemzetbiztonsági kabinetet kérte, hogy járja körbe ezt az ügyet. A kabinet ezután a parlament nemzetbiztonsági bizottságának ülésén is beszámol majd vizsgálata eredményeiről.

Halász János szerint emellett az érintett távközlési cégek képviselőivel is elkezdődik az egyeztetés, amelynek eredményeként még idén módosíthatják a távközlési törvényt.

Németh Szilárd is úgy vélekedett, hogy óriási a rés a rendszeren, ezért a magyar emberek és Európa biztonsága érdekében, és a terrorfenyegetettség miatt is mindenféleképpen szigorítani kell a szabályozást.

MTI