Németh Zsolt, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE) magyar delegációjának vezetője elmondta, a közgyűlés heti, őszi ülésszaka kiemelten foglalkozik a Nyugat-Balkán kérdésével.

Hirdetés

Közölte: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tanács Miniszteri Bizottságának elnökeként részt vesz és felszólal a vonatkozó vitán. A miniszter nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy mihamarabb elkezdődjön a Nyugat-Balkán térségének tényleges felzárkózása és európai integrációja – emelte ki.

„Az igazi nehézségek nem a Nyugat-Balkán oldalán jelentkeznek, alapvető probléma sajnálatos módon az Európai Unió integrálóképességével van” – hívta fel a figyelmet Németh Zsolt.

Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: a régió felzárkózásában jelentős szerepet vállalhat az Európai Tanács, karöltve az Európa Unióval. Az Európa Tanács Politikai Bizottsága november elején, Budapesten tervezett ülése mélyégeiben tekinti át a nyugat-balkáni régió helyzetét az értintett országok képviselőivel – tájékoztatott Németh Zsolt.

Korábban írtuk

Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságának május 21-én kezdődött, féléves elnökségét Magyarország tölti be.

Az európai integráció érdekében Montenegróval, Szerbiával és Törökországgal már zajlanak a csatlakozási tárgyalások. Albánia és Észak-Macedónia tagjelölt ország, esetükben az EU európai ügyekkel foglalkozó tanácsa tavaly márciusban jutott politikai megállapodásra arról, hogy meg lehet kezdeni a csatlakozási tárgyalásokat. Bosznia-Hercegovina és Koszovó potenciális tagjelölt.

Az Európai Bizottság tavaly a bővítési folyamat reformjáról szóló előterjesztést mutatott be azzal a céllal, hogy bizalmat teremtsen mindkét fél számára, valamint azért, hogy felgyorsítsa a csatlakozási folyamatokat és hiteles kilátásokat teremtsen az érintett országok számára.