Fotó: MTI/Kovács Attila
Hirdetés

Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az LMP szerint a beruházás megbukott, teljesen felesleges és értelmetlen, ezért az Országgyűlésnek benyújtott határozati javaslatban a projekt azonnali leállítását követelik.

Rámutatott: a beruházást 2017-ben a kormány még azzal indokolta, hogy az a pireuszi kikötő elérését szolgálja, ezt az állítást azonban keresztülhúzza az a fejlemény, hogy a kormány nemrégiben Olaszországban, Triesztben területet vásárolt kikötő és logisztikai bázis kialakítása céljából.

Hozzátette: Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a napokban arról nyilatkozott, hogy a trieszti kikötőben a hazai vállalkozások számára minden lehetőség adott lesz, vagyis a kormány maga ismerte el, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztése a magyar nemzeti érdekek szempontjából nem értelmezhető, teljesen felesleges beruházás.

Keresztes László Lóránt hangsúlyozta: szakemberek szerint a beruházás költsége minden kiegészítő elemmel és a „gigantikus kínai hitel” kamataival együtt az 1000 milliárd forintot is megközelítheti, azaz a projekt nem csak felesleges, hanem önmagában is megmagyarázhatatlanul drága. A politikus azt firtatta, hogy vajon kinek áll érdekében ezek után a projekt, majd megjegyezte: a kínaiak érdeke a vasútfejlesztés, de Mészáros Lőrinc cégei is 300 milliárd forinttal részesülhetnek a projektből.

Úgy fogalmazott: ezzel a beruházással 1000 milliárd forintot vesznek ki a magyar adófizetők zsebéből, miközben a magyar vidéki infrastruktúra botrányos állapotban van, így kijelenthető, hogy a magyar kormány elárulja a magyar nemzeti érdekeket. „Ez konkrétan egy ezermilliárdos nemzetárulás, amit a kormány megvalósít ezen projekt keretében” – hangoztatta.

A Coca-Cola azonos nemű párok elfogadását népszerűsítő plakátjairól szóló kérdésre válaszolva Keresztes László Lóránt azt mondta: egy politikai pártnak nem feladata egy magáncég kampányáról véleményt mondani.