A nemzeti ünnepek kapcsán megkérdezett fiatalok több mint fele válaszolta, hogy érdeklik a március 15-ei megemlékezések, többségük részt vett és részt vesz iskolán kívül szervezett megemlékezésen is.

Hirdetés

A felmérés szerint a nemzeti jelképekhez való kötődés tekintetében a zászló és a nemzeti himnusz áll az első helyen, ezeket a fiatalok legalább kétharmada tartja fontosnak. Március 15-én a többségük visel kokárdát, ami leginkább a középiskolásokra, a kistelepülésen élőkre, a felsőfokú végzettségűekre és a megyeszékhelyeken élőkre jellemző.

Ugyanakkor kiderült az is, hogy a megkérdezett 16-29 évesek érdeklődnek a történelem és azon belül a nemzeti ünnepek iránt, amelyek közül az augusztus 20. és a március 15. kapcsán szervezett megemlékezések a legnépszerűbbek.

A közlemény szerint Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézetének főigazgatója a felmérés kapcsán kiemelte: az intézet tavaly azért indította el a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Programját, mert fontos, hogy segítse a fiatalokat abban, hogy érdeklődésük és kíváncsiságuk megmaradjon a magyar történelem iránt, hiszen a magyar történelem megismerése és megértése eredményezheti az erős nemzeti identitás kialakulását.

Korábban írtuk

A közlemény szerint a kutatás kapcsán Rácz Zsófia, fiatalokért felelős helyettes államtitkár hangsúlyozta: „A felmérésből egyebek mellett az is kiderült, hogy nemzeti ünnepeken szervezett megemlékezéseket mi, fiatalok ma már szívesen követnénk akár inkább az online térben is. 55 százalékunk Youtube-, 52 százalékunk pedig Facebook-tartalmak útján venne részt ezeken az eseményeken, míg csupán 42 százalékunk olvasna róluk hagyományosabb formában. Törekednünk kell tehát arra a jövőben, hogy nemzeti összetartozásunkat kifejező ünnepeinket a 21. század követelményeihez jobban igazodva, online is elérhetővé tegyük, vagyis abban a térben is szélesebb utat nyissunk a történelem és a nemzeti ünnepek iránti érdeklődésnek, amelyet a fiatalok oly fontos kommunikációs csatornának tartanak.”

A közlemény szerint Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet vezetője a felmérés kapcsán megjegyezte, hogy az utóbbi évtizedben a magyar identitás erősödését tapasztalták a fiatalok körében.

„A magyarországi fiatalok büszkék a magyarságukra és a magyar hősökre. Leginkább a tudósainkra, akikre 62 százalékuk, a sportolóinkra, akikre 58 százalék, míg a magyar írókra és költőkre minden második 16-29 éves büszke” – közölte. A kutatást a Nézőpont Intézet készítette 2021 júniusában a Nemzeti Örökség Intézete megbízásából a 16-29 évesek körében.