Fotó: YouTube (képernyőfotó)
Hirdetés

„A Partizán-t működtető non-profit szervezet (Partizán Rendszerkritikus Tartalomelőállításért Alapítvány) az elmúlt hetekben két nagy presztízsű, meghívásos pályázaton is díjazásban részesült” – számolt be a Mandiner a Gulyás Márton nevével fémjelzett közlésére hivatkozva. Megírták, a German Marshall Fund meghívásos pályázatán 15 ezer dolláros díjazásban részesültek, amit „többek között eszközbeszerzésre (kamerák, lámpák, etc.) tudunk fordítani”.

A The Foundation for Democracy and Pluralism meghívásos pályázatán 200 ezer eurót nyertek, ezt az új stúdió kialakítására, illetve a jelenleg is renoválás/lakhatóvá tétel alatt álló új produkciós/szerkesztőségi iroda felújítására fordítják. Elárulták azt is, hogy eddig az előfizetők havonta 15 millió forintot dobtak össze, amiből így már csak az alapműködést kell majd finanszírozniuk.

A washingtoni központú, ám többek között Berlinben, Belgrádban és Bukarestben is irodával rendelkező German Marshall Fund ismert, sőt valóban elismert nemezetközi szervezet, jelentős erőforrásokkal. Alapítását 1972-ben jelentette be Willy Brandt korábbi német államfő a Harvard Egyetemen, a második világháború utáni újraépítést segítő amerikai program, a Marshall-segély huszonötödik évfordulóján. A szervezet teljes neve egyébként German Marshall Fund of the United States, s azt az üzenetet kívánja a demokrácia, az emberi jogok és a nemzetközi együttműködés támogatásával propagálni, hogy Amerika és Európa „együtt erősebb”. Ennek érdekében támogatnak civil és egyéb kezdeményezéseket.

A szervezet donorlistája igen bőséges, a 2020-as pénzügyi évben egymillió dollár feletti összeget biztosított számára a német, a svéd és a norvég külügyminisztérium, továbbá a Robert Bosch Alapítvány.

Korábban írtuk

A Soros György nevével fémjelezett Open Society Foundations és az Európai Bizottság a 250 ezer és 499 ezer dollár közötti éves hozzájárulást adományozó szervezetek között lelhető fel.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Mandiner oldalán.