Hirdetés

A most záruló tanévről Kovács Mónika, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Földtudományok Doktori Iskola PhD-koordinátora adott tájékoztatást.

A koronavírus-járványveszély miatti kényszerintézkedések feloldásával az élet a PTE-n is visszazökkent a régi kerékvágásba. Ugyanakkor a doktori programok vizsgáit és védéseit ezután is a jól bevált módon, online tartották meg. Ami a felvételiket illeti, az országos tendenciák Pécsett is érvényesültek: az elmúlt évekhez képest itt is mérséklődött a jelentkezések száma.

A „Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából” elnevezésű, a fővárosi Bölcs Vár páratlan épületében is zajló doktori program idei felvételi eljárása lezárult, tizenhárom jelentkező közül öt hallgató állami ösztöndíjas, három pedig önköltséges helyre történő felvételéről döntött az Egyetemi Doktori Tanács. Augusztus végén pótfelvételit hirdetnek, amelyre várják még a jelentkezőket – mondta el a PhD-koordinátor.

A világon jelenleg még nagyon kevés helyen kínálnak a geopolitika területén doktori képzéseket. A Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen folyó képzéssel Magyarország úttörőnek számít e téren. Mindkettő az MNB Alapítvány támogatásával működik, egymást harmonikusan kiegészítve: Pécsett markánsabbak a politikai földrajzi és a földtudományi kapcsolódások, a Corvinus doktori alprogramjában pedig a geoökonómia-gazdasági aspektusok, az urbanizációs, tervezési és a fenntarthatósági dimenziók dominálnak.

Korábban írtuk

A pécsi egyetem „Geopolitika, geoökonómia és politikai földrajz közép-európai perspektívából” elnevezésű doktori programján a jelenlegi évfolyamok létszáma 15 és 30 fő között mozog. Az ide érkező hallgatók végzettségüket tekintve meglehetősen színes képet mutatnak: többségük geográfus, közgazdász, jogász vagy politikai elemzői háttérrel rendelkezik, de olyanok is vannak, akik valamilyen tanári vagy mérnöki szakon szerezték meg a diplomájukat. A hallgatókat jelenleg nyári egyetemi programok, konferenciák várják, amelyek lehetőséget adnak nemzetközi kapcsolatok kiépítésére is.

A következő tanévre való felkészülésről Kovács Mónika PhD-koordinátor elmondta: „Mindig szem előtt tartjuk a nemzetközi trendeket, ezekhez is igazodva nyújtunk versenyképes tudást. A képzésben nagyobb szabadságot adunk a hallgatóknak, de elvárjuk, hogy eredményeiket rangos nemzetközi folyóiratokban publikálják. Ehhez maximális támogatást is kapnak mind a kutatásban, mind a publikálásban, továbbá a kapcsolatépítésben. Ennek része, hogy a képzésben jelen vannak mind szakmailag elismert hazai kutatók, mind nemzetközileg elismert szaktekintélyek is, mint például Paulo Feldmann (University of Sao Paulo), Su Changhe (Fudan University), Athanasios Orphanides, MIT professzor, volt ciprusi jegybankelnök, Tomohiko Taniguchi (Keio University) és Koichi Hamada (Yale), mindketten a japán miniszterelnök főtanácsadói továbbá Kaoru Natsuda (Ritsumeikan Asia-Pacific University) vagy Louis Philippe Rochon (Laurentian University).”

A PTE egy „normál módon” történő őszi tanévnyitással és képzési renddel számol, ám felkészülnek a járvány esetleges második hullámára is. Erre az esetre már nemcsak a jól vizsgázott online oktatási felületek és módszerek állnak a rendelkezésükre, hanem a „karanténidőszakban” szerzett hatalmas oktatói és hallgatói tapasztalatanyag is.