Potápi Árpád Jánost azzal kapcsolatban kérdezték, hogy csütörtökön rendezik meg – a koronavírus-járvány miatt online – a Magyar Állandó Értekezletet (Máért) és a Magyar Diaszpóra Tanács ülését.

Hirdetés

Az államtitkár elmondta: a Máért a legfontosabb határon túli magyar politikai pártok, illetve szervezetek, továbbá a magyar parlamenti pártok képviselőinek részvételével ülésezik, az első tanácskozást 1999-ben tartották. A csütörtöki online rendezvényen minden régióból egy képviselő szólal majd fel, hogy értékelje az évet és megfogalmazza a következő esztendő céljait.

A Magyar Diaszpóra Tanácsot 2011-ben hívta össze első alkalommal a kormány, így a mostani lesz a 10. ülése. Erre az eseményre 90 szervezet kapott meghívót, közülük 86 jelezte a részvételét.

Potápi Árpád János felhívta a figyelmet arra, hogy idén van a nemzeti összetartozás éve. „Száz éve fogadták el a gyalázatos trianoni békediktátumot” – mondta az államtitkár, kiemelve: meg kell emlékezni a száz évvel ezelőtti eseményekről és az elmúlt száz évről. Meg kell emlékezni az elmúlt tíz év kormányzásáról és az elmúlt tíz évben elért nemzetpolitikai sikerekről is – tette hozzá.

Korábban írtuk

Kiemelte: az elmúlt tíz évben a magyar kormány sokat tett azért, hogy a magyar nemzet újra egységes legyen.

Kérdésre válaszolva kitért arra is, hogy idén a Kárpát-medence országaiban szinte mindenütt tartottak választást. Ezek – egy kivétellel – a magyar pártok szempontjából jó eredménnyel zárultak. Szlovákiában, a Felvidéken viszont megoszlottak a magyar szavazatok, így nem került be magyar képviselő a szlovák parlamentbe. Az államtitkár fontosnak nevezte, hogy négy év múlva ez változzon, hiszen az ottani magyarság aránya 8-9 százalék.

A következő fontos voksolás december 6-án Romániában lesz, ahol parlamenti választást tartanak.

Potápi Árpád János fontosnak mondta, hogy a magyarság, a magyar politikai pártok minden szinten képviseltessék magukat, és így minden szomszédos országban biztosított legyen a magyarok érdekképviselete.