Fotó: MTI/Mónus Márton
Michl József, Tata polgármestere (j) és Janovics István polgármester koszorút helyez el a XXVI. Hídverõ Napok ünnepélyes megnyitóján Neszmélyen 2021. július 3-án.
Hirdetés

Szilágyi Péter hozzátette, az évente megrendezett Hídverő Napok a határ menti térség és a magyar kisebbség kultúrájának bemutatására, valamint helyi hagyományok megőrzésére összpontosít, a határokon átnyúló szlovák-magyar kapcsolatok erősítése érdekében.

Neszmély, illetve a szlovákiai Pat község idén együttesen valósítja meg az Interreg V-A Szlovákia Magyarország Együttműködési Program Kisprojekt Alapja keretén belül, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával a Hídverő napok című pályázatát, azaz a XXVI. Hídverő Napokat, amelynek a teljes költségvetése meghaladja az 58 ezer eurót, vagyis a 20 millió forintot – tette hozzá.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy már nemcsak képzeletbeli híd létezik a Trianonban kettészakított népek között, hiszen nemrég adták át Komáromban a Monostori hidat, épül a kompkikötő Neszméllyel szemközt, a folyó szlovák oldalán elhelyezkedő Dunaradványban, és a napokban jelentették be egy új Ipoly híd építésének megkezdését is.

Janovics István (független), Neszmély község polgármestere elmondta: a rendezvény szellemiségét évtizedek óta meghatározza az az eszme, hogy nincs határ, a Duna nem elválaszt, hanem összeköt bennünket. A hamarosan elinduló rendszeres kompjárat mind turisztikai, mind pedig gazdasági szempontból is hatalmas előrelépést jelent az itt élőknek – tette hozzá.

Korábban írtuk

Czunyiné Bertalan Judit (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő köszöntőjében felelevenítette a gyászos XX. század emlékét, a trianoni diktátumot, a kitelepítéseket, a kölcsönös bizalmatlanságot, a kettészakított családok sanyarú sorsát.

Örvendetes, hogy 2010 óta sok minden gyökeresen megváltozott, talán soha nem volt ilyen jó a magyar-szlovák viszony, jelentősen bővültek a gazdasági, társadalmi és kulturális együttműködés keretei és tartalma – mondta a politikus. Hozzátette, hogy a kormány segíti a határokon túl élő magyarokat, és az olyan rendezvények, mint a Hídverő Napok szintén hozzájárulnak a kapcsolatok javulásához.

Borsó Tibor (Fidesz-KDNP), a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke, és Magyari Ferenc, a rendezvényt szervező Hídverő Társulás elnöke kiemelte az 1996-os „alapító atyák” érdemeit abban, hogy ez a rendezvény igazi híd legyen ember és ember, közösség és közösség, ország és ország között.

A XXVI. Hídverő Napok keretében Neszmélyen szombaton 21 órakor 2021 mécsest úsztatnak le a Dunán, jelképezve az összetartozást, majd este tízkor tűzijáték is lesz. Emellett a két napon fellép többek között a Pati Piros Tulipán Népdalcsoport, a Fiesta zenekar, Szandi és Varga Miklós is.