Fotó: MTI/Mónus Márton, archív, illusztráció
Hirdetés

Hangsúlyozta: ezzel jelezni akarják a társadalomnak, hogy létezik zöldpárt, van olyan szervezet, amelyre érdemes szavazni, amely kiáll az élhető környezetért.

Schmuck Erzsébet azt mondta: számba vették az előttük álló feladatokat. Fontosnak tartják egy zöld kormányzati minimumprogram kidolgozását, amelyet az év közepére be akarnak fejezni.

Kiemelte, hogy több ponton módosították az alapszabályukat. Változtattak a tagfelvételi rendszerükön is. Schmuck Erzsébet úgy fogalmazott, hogy „kinyitják” a pártot, amely sokkal hatékonyabban fog működni.

Készen állnak az ellenzéki együttműködésre, arra, hogy 2022-ben az ellenzék leváltsa a kormányt, és zöldprogrammal, zöldpolitikával haladhasson előre az ország – jelentette ki.

Kitért rá, hogy várhatóan a nyár közepén elkezdődnek a tárgyalások, előkészítések az ellenzéki pártok vezetői között. Ők olyan kormányprogramot szeretnének, amelyben markánsan megjelennek a zöldkérdések – mondta Schmuck Erzsébet.

Kendernay János, a párt másik társelnöke fontosnak nevezte a kongresszust. A rendezvény céljaként azt jelölte meg, hogy felkészüljenek a 2022-es választásra. Minél dinamikusabb zöldpártot akarnak – hangoztatta, megjegyezve: az elmúlt egy-két évüket is értékelték.

Úgy vélekedett, hogy óriási a társadalmi igény a zöldügyek képviseletére. Hozzátette: pártjuk erkölcsi-politikai kötelességének érzi, hogy ezt ki tudja elégíteni.

Az elmúlt hónapokban markáns zöldügyeket vállaltak fel, amelyek „az orbáni rendszer” meghaladásáról szólnak – mondta Kendernay János. Azt hangoztatta, hogy zöldügyekben pártjuk az egyik leghitelesebb politikai erő.

Közölte, hogy új elnökségi tagjuk van, a Debrecenben politizáló Jakab Fruzsina, aki sokat tett azért, hogy a zöldügyek hangsúlyt kapjanak Kelet-Magyarországon.